Politikai közvéleménykutatás és eszmecsere

Honfoglalás balról

Honfoglalás balról

Mikrofonpróba 1-2

2017. április 14. - Kék Géza

A ballibsi, feminista, Soros pénzelte hazaáruló

 

Az utóbbi hetekben, napokban fokozott odafigyeléssel szemléltem a politikai eseményeket – és ezek leközlését a különböző oldalú és érdekű médiában. (Mellesleg egy-két megmozdulást volt szerencsém premier plánból is megtekinteni.)

Szeretnék tisztán látni, mindig párhuzamosan nyitom meg az Indexet és az Origót; a 444-et és a 888-at; a Híradót és a Tényeket stb.. Direkt célzottan keresem Facebookon a balos és jobbos (és még jobbosabb) ismerőseim kiírásait, kommentjeit. És elemzem a látottakat.

Hogy megfogalmazzam a kutatásom tételmondatát, hogy miért is csehszem el az időt ilyen ostobaságra:

¿HOGY LEHET AZ, HOGY HA MA LENNÉNEK A VÁLASZTÁSOK, A FIDESZ((-KDNP)) MEGINT 2/3-OT KAPNA?

„Jaj, te, hazaáruló, sorosista libsi!” – hördülhetnek fel az első sorokban. Azért mert én nem vagyok jobboldali beállítottságú, miért nem hagyom, hogy más az legyen???

Tény, tény, tény. De nekem semmi bajom senki nézeteivel és elveivel (amíg azok nem ártalmasak a társadalomra nézve), DE! Azt ne merje nekem mondani valaki, hogy ez a kormány jól végzi a dolgát! De most komolyan. Mára már teljesen nyíltan, leplezetlenül és magyarázkodás nélkül lopnak el milliárdokat, államosítanak-privatizálnak, módosítanak közpénzjelleget… Kétes szálakat fűztek a huszonéve éve még iszonyatosan gyűlölt Oroszországhoz. De még ha csak működésképtelen, drága metrókocsikról lenne szó… Remélem, atomerőművet jobbat építenek. Olyan törvényeket hoztak, amik erősen antidemokratikus irányba sodorták Magyarországot. Létrehoztak egy feudalista-seggnyalista kört, akik folyamatosan NERik el a zsíros pályázatokat, megbízásokat, „szakmai” kinevezéseket. Rettegésben tartják a közalkalmazottakat a folytonos leépítésekkel, a munkaerő elszivárog Hegyeshalom felé. És sorolhatnám…

„Ja-ja, de Gyurcsány!!!” – mondották vala. Nos. Igen, a Gyurcsány is valami hasonlót csinált. El kurta. De a... (mély levegő), szóval a mostani rendszerhez képest kismiska volt. Ja, és érdekes párhuzam: akkorát bukott, mint Makó Jeruzsálemtől. Itt a grafikon, hogy mekkorát esett az MSZP (meg az SZDSZ és a 2 volt MSZP-s miniszterelnökből kirügyezett párt +P +L) a botrányok kirobbanása után, mert a baloldali szavazók igenis elpártoltak a vezetésre alkalmatlannak bizonyult elittől. Szar volt, vége volt.

nevtelen.png

Nem értettem, hogy miért nem mondják már a polgári érzelmű szavazók is, hogy „igen, éljenek a jobboldali értékek, de figyu, Fidesz, elég volt, húzzatok a PECSA-ba…”

Valójában most sem értem, vannak feltételezéseim, miszerint
a) ez a majd’ 3000000 ember (Századvég: az összes választó 33%-a) mind seg(ély)nyaló és mindenki kapott már legalább egy balatoni nyaralóra valót.
b) az emberek félnek mást mondani.
c) Pártunk és Kormányunk kisajátított médián keresztüli kommunikációja annyira jól hatott ezekre az emberekre, hogy úgy érzik, ha nem szeretik a Fideszt, akkor a migránsáradatot és a nőket megerőszakoló, terrorista muszlimokat szeretik, liberális homoszexuális szeretettel. És hazaáruló vagy, ha nem azt gondolod, amit ők, mert ők a nagyfiúk, ők a haza és ők szabták a spanyolviaszt.

Pedig nem. Aurea mediocritas. Azért, mert személy szerint nem értek egyet a kormány politikájával, még nem akarom, hogy háztartásonként 30000 terroristát helyezzenek el Magyarországon. Attól még, hogy kimentem tüntetni az oktatásért, Soros Györgyöt csak a Wikipédiáról ismerem. Becsszó. Hazafias vagyok, imádom Magyarországot. Valamint a sok bürokratikus kellemetlenség, és az olykor fellépő impotencia ellenére az EU-t is. És ha van külső szervezet, ami beleszólhat a magyar politikába/törvényhozásba, az legyen egy olyan, amelyikhez egy népszavazás útján, közös konszenzussal csatlakoztunk. És ne a Neoszovjetunió.

És tudjátok, kik azok, akik nem törődnek Magyarországgal, akik magasról szórnak rá? A farizeus kormány. Csak a saját zsebeiket tömik, ehhez értenek. Egy hektár nemzeti parkért a saját anyjukat is eladnák. A minket pénzelő EU-t meg úgy kezelik, mintha az Iszlám Állam lenne. Nem tökéletes, de ezt nem lehet csinálni egy szövetséggel, aminek a tagjai vagyunk és amitől nagyban függünk. „Állítsuk meg a brüsszeli pénzcsapot!”

Összegezve. Kedves Fidesz-szavazó, aki eddig eljutottál, töprengj el egy kicsit. Miért is van ekkora tábora ennek a kormánynak? Mit tettek érted vs. ellened? Csak azért szavazol rájuk, mert nincs jobb? Én ezt is aláírom. A mai politikai elit szinte minden ágense megdolgozott már a bizalmatlanságért. De akkor se hagyd, hogy rád erőltessék magukat, mert szerintük ők a jobboldali eszme esszenciája. Remélem, nem úgy érződik, hogy bármi mást rád szeretnék erőltetni. Csak érdekel a töretlen népszerűségük oka. És megköszönném, ha a gondolataidat (lehetőleg szofisztikált stílusban) megírnád nekem a fideszszavazovagyok@citromail.hu címre. Vagy kommentben. Előre is köszönöm szépen! :) 

U.I.: Anyám úgy nevelt, hogy a mindenkori miniszter- és a köztársasági elnök az országomat reprezentálja, szóval nem szabad szidalmazni őket. Ezért inkább nem is írtam róluk SEMMIT.

A bejegyzés trackback címe:

https://honfoglalasbalrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4812426959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogyó 2 2017.04.16. 19:24:46

@Le Orme: Tedd hozzá, hogy mindenki elégedett, a közmunkások nem is tudják mire költeni a 47 ezret, ami már több is valamivel, a Németországban és Angliában dolgozók csak eltévedtek a szombati buli után és még nem találtak haza, a földeket a dolgos, gazdálkodással foglalkozó kisemberek kapják meg, nő a lélekszám, megállt a falvakból, kisvárosokból az elvándorlás, az emberek látják, hogy a kormánypárt gáláns és teret ad az ellenzéki pártoknak is az ország ügyeibe és bevonja őket az OGY ügyeibe és igyekszik konszenzusosan kormányozni, példaértékű a menekültpolitikája, igyekszik meggyőzni a lakosságot, hogy ne általánosítsanak és tudják megkülönböztetni a helyzetet kihasználó megélhetési bevándorlókat, terroristákat a valódi menekültektől. Igyekszik minél inkább engedni, hogy érvényesüljenek a piaci verseny előnyei, véletlenül se fordulhasson elő, hogy kormányközeli emberek vállalkozásai állami támogatással jutnak piaci versenyelőnyhöz. Nem támogatnak versenyelőnyt adva és korrekt módon minél színesebb palettában terítik az állami pénzeket tudva, hogy azok nem a kormány, hanem az állam pénzei, amelynek az ellenzék is része. Csökkentik a rezsidíjakat, de persze nem úgy, hogy az a bevétel hiányozzon pl a szemétszállító cégek vagy a vízművek bevételeiből, hanem pótolják azt, pénzelve a felújításokat is, tehát nem más izéjével verik a csalánt véletlenül se, hogy ne kelljen központosítani ezeket a szervezeteket se. A KLIK ilyen, de mindenki elégedett vele, az iskolák kifejezetten élvezik, hogy a minisztériumból kérhetnek engedélyt lassan egy kréta megvásárlására. Az önkormányzatok kifejezetten élvezik, hogy nem kell önállóan gondolkodniuk, és a polgármestereknek bőven elég annyi, hogy végrehajtják a pártutasításokat és irányítják a közmunkásokat. Sokkal jobb minden településnek, ha messziről mondják meg nekik, hogy mit hogyan kell csinálniuk és felújíthatnak-e egy járdát. Kifejezetten jó, hogy a kórházakban még pénzzel se jut az ember megfelelő ellátáshoz, minek éljenek túl a pénztelenek, és a kedves igazgatók közpénzből látják el a magánbetegeiket. Mindenkinek tetszik, hogy a kedves vezető falujában hatalmas stadion épült az utcák közé, hiszen szeretjük, ha valakinek több jár mint nekünk és nagyon szép és odaillő az az alkotás. És még sorolhatnánk mennyire jó itt, csodál bennünket mindenki az amerikai elnöktől, az unió elnökén át a német miniszterelnökig és a pápáig, osztatlan az elismerésünk szerte a világon.

Fekete Pestis 2017.04.16. 19:26:04

@baldoc:
Próbálj konkrétabb lenni és nem a milliárdosokkal foglalkozni ( kb mindkét fél pont ugyanannyit lopott - L. 47 kmilliárdos völgyhíd, túlárazott M6 az alpesi alagútjaival, stb).

Ehelyett próbálj arra koncentrálni, hogy mig a komcsik (=mszp) baromira megemekte az szja-t a narancskomcsik[=fidesz] az szja-t normális nagyságúra vitték le.
Pénz beszél, mszp ugat.

Zsoltbacsi 2017.04.16. 19:26:51

@baldoc:

"Mutasson már egy Mészárost, Habonyt, Garancsit, Vajnát az MSZP-sek közül!!!"

Leisztinger? Gyurcsany "Piroskaveje" Ferenc? Puch?

Meszaros nekem se szimpatikus. DE! Azert ne felejtsuk el, hogy a szocik meg mindent kulfoldre adtak el, es csak akkor derultek ki a lopasok, amikor elkaptak valakit kulfoldi szamlaval (Simon) vagy amikor a franciak becsuletrendet osztogattak (Meggyesi "Metroszakerto" Peter). Raadasul gondolom te is emlekszel ra, hogy mi volt az epitoiparban akkoriban. Ha nem, akkor megsugom: kb hetente lett ongyilkos egy epitesi vallalkozo, mert a "nemlopos" szocik idejen valahogy mindig csodbe ment a fovallalkozo, es aki az erdemi munkat vegezte szivott. LEhet hogy most nem jo, hogy a Meszaros nyer, viszont a kis ember azt latja, hogy a mindent elkurokkal ellentetben most garantaltan hataridore megkapja a penzet....

Bogyó 2 2017.04.16. 19:27:40

@Fekete Pestis: Ehhez nem lett volna szükség az öszödi beszédre. Lényegtelen részletek ezek, rossz intézkedések. Oké, hogy nem volt alkalmas, de túl egyszerű válasz, hogy ő volt a Sátán és most ezért Orbánnak mindent elnézünk.

Janossz 2017.04.16. 19:28:01

@teéjesenmindegy: Azért, hogy Ti megjártátok Zsoltibátyáddal a Csodaországot, egy kottából dalolva, attól még nem lett ám olyan jó az élet itt.
Minket nem fizettek be arra a kirándulásra.
Így csak annyit mondanék: Roszabbul élünk, mint négy éve. Ismerős? :-)

Willkommenskultur 2017.04.16. 19:28:48

@Fekete Pestis: egyetlen atomerőmüprojektnek a részleteit sem ismerem a világon, és gyanítom mind elérhetetlen, különben a baloldal régen előtúrta volna, hogy lám, ilyen a transzparencia

- persze fogalmam nincs hogy jó 5let-e az oroszoktól venni, de korábban a másik oldal is ugyanebben gondolkodott szóval gondolom semmi más nincs az oroszhiszti mögött csak a szokásos

- szerintem NATO országban az orosznak legalább akkora kockázat hitelt nyújtani mint nekünk felvenni lévén ellenséges katonai blokkba tartozunk komoly feszkó esetén simán bukhatják a törlesztést / bár gondolom ez a hitelfelvétel dolog 30 évre szétrakva fázisokban valósul majd meg

Bogyó 2 2017.04.16. 19:30:43

@Zsoltbacsi: "a kis ember azt latja, hogy a mindent elkurokkal ellentetben most garantaltan hataridore megkapja a penzet.... "

Kurvára nem lát ilyet. Egyáltalán nem volt jellemző, hogy 2007-nem nem kapta meg valaki a fizetését időben, most meg igen. Ha voli is ilyen nincsv általánosan ilyen élmény. És még egyszer, ne Gyurcsány legyen már a mérce 8 év többségében 2/3-os kormányzás után.

baldoc 2017.04.16. 19:30:43

@Zsoltbacsi: "Leisztinger? Gyurcsany "Piroskaveje" Ferenc? Puch? "
Ezekből ki lett milliárdos politikusként??

Janossz 2017.04.16. 19:30:48

@Zsoltbacsi: Csak nem a szép emlékű Vegyépszerről értekezel itt, alvállalkozó-mészárosként?

Fekete Pestis 2017.04.16. 19:38:55

@Bogyó 2:
Az anyagi jólét és biztonság mindennek az alapja.
Az mszp alatt a nem minimálbéres/"okosban"/zsebbe keresö/ milliárdos privatizátor fenyegetve érezte magát az 5X%os effektív SzJA által. Mert látta hogy a leadozott pénz mire lett volna elég. És látta hogy az mszp-sek milyen luxusban éltek. és mindez nagyon mély benyomást gyakorolt rám.

Sajnos a magyar viszonyokat jellemzi, hogy vagy a tolvaj komcsik, vagy a szintén tolvaj hazaffy narancskomcsik uralkodnak - ugyanolyan elvek [ feudalizmus, lefele tapos, nulla konszenzus, mi kutyánk kölykei, stb] alapján. Amig a fidesz nem emel adót, nagyon megfontolandó a rá való szavazás. ;)

@Willkommenskultur: Közpénz. többen kikérték a részleteket ( p.l. költségvetés), erre fel titkosították.
Oroszhiszti: (a) orosztól M.o soha a büdös éeletben jó dolgot (= pénz, lehetöség) nem kapott. EUtol igen. (b) nyugtalanitana, ha olyan országgal haverkodna az országom, amelyik országban az ellenvéleményt egy liftben leadott lövéssel honorálják ( politovszkaja). (c) putyin ugy is gondolkodhat, hogy ahogy lerohanta Ukrajnát ugy lerohanja Mo-t. Abban bizik h a nato nem segit, illetve el tudja az olajcsapot zárni.

Ezért lenne jó látni a feltéteeleket: lehet h. jó uzlet, csak az orosznak elonytelen és az orosz nem jarul hozza a kozzeteetelehez.

Zsoltbacsi 2017.04.16. 19:38:58

@baldoc:

"Ezekből ki lett milliárdos politikusként??"

Csak nem akarod letagadni mondjuk Puch Laszlot, az mszp penztarosat? Epp most tokesitette fel a nepszarat, egesz veletlen hazautalt a becsi szamlajarol egy milliardot....
Gyurcsanyt szerintem nem kell bemutatni, mint emlitettem regen mindenki ugy hivta a hata mogott, hogy a "Piroskaveje"
Leisztinger 2 legnagyobb mutyija: Hungest Hotels, Pick....

Bogyó 2 2017.04.16. 19:39:08

@Brumm Brumi: Na, ez is hülye megdöntendő mítosz. Mit értesz kormányképesség alatt? Hogy van annyi szavazójuk, mandátumuk? Vagy hozzáértésük? Mert az előbbit ők intézik így, lesöpörve a demokratikus szabályok jelentős részét. Szakértelem Tállaikkal, Németh Szilárdokkal? Akármelyik parlamenti párt tudna így kormányozni, hiszen a szakmai munkát a kormánytisztviselőknek kellene biztosítaniuk, és valamiféle jártassága van nekik is a politikusi szerepre. Pont azért volna nehéz, mert a fidesz független intézményekbe beültetett emberi folyamatosan végeznék az aknamunkát.

Laci A Lakli 2017.04.16. 19:39:17

Egyik rokonom igencsak Fidesz szavazó. 3 gyerekes fiatal családban élnek mindkettőjüknek van diplomája a rokonom IT-s és nem is rosszul csinálja PHD stb.
Nos nekik volt egy devizahitelük, egy autóra és egy lakásra. Most mivel már megvan a harmadik gyerek fognak építeni egy házat CSOK-ból (a régi devizahiteles lakás -ami már forintalapú, átmegy a agyi nevére).
A gazdagréti lakásukat, meg kiadják albiba...
Tehát gyakorlatilag több, mint 20 millió plusszal zárják le a kormányzati ciklust. Egykulcsos adó is nekik kedvez, az adójóváírások, nagycsaládos kedvezmény stb.
Szerintem őket annyira nem mozgatja meg a ballib ájvék...
Mert ők mit éreztek az "elmúlt nyolc évből"?
Növekvő hiteltartozás, családi bizonytalanság, hogy nincs GYES/GYED nem tudnak gyereket vállalni, növekvő adóteher stb...
Én teljesen megértem, hogy ők miért teszik oda az X-et és miért kérik meg a nagyikat, hogy hova X-eljenek. Nálunk a családban elég jó kis párbeszédek szoktak lenni, választások idején egy-egy közös ebéd alatt olyan mediterrán stílusban. De mi nem nézzük, hülyéknek őket, nem vagyunk leereszkedőek velük!
Ja egy másik rokonom meg azt mondja (vidéken jogász az elátkozott lelkületű :D), hogy nem érti, hogy a baloldal miért csak olyan dolgokkal foglalkozik és tesz a rivalda fénybe ami igazából egy szűk kör problémája. Lásd a CEU-ba sem a tiszaugari kőműves Jóska fia fog járni. Azonban Jóska mivel kiürült az ország és kőművesből már hiány van boldog, hogy most sokkal jobban keres, mint az "elmúlt nyolc évben"...
Szóval azt látom, hogy aki családos felsőközéposztálybeli azt is jobban megszólítja a Fidesz meg azt is aki vidéki alsó-közép rétegbe tartozik. Az elit az állami megbízások miatt már úgyis csak Fideszes :D
Bukni fog-e ez a rendszer? Á fenét...

ecover 2017.04.16. 19:41:09

Kedves ellenzék ti is a jobbra szavaznátok ha lenne.

Willkommenskultur 2017.04.16. 19:43:31

@Fekete Pestis: Hát én teljesen máshogy látom az ukrajnai konfliktust, nagyon egyoldalú orosz agressziónak nevezni azt szerintem.

baldoc 2017.04.16. 19:45:57

@Zsoltbacsi: "Ezekből ki lett milliárdos politikusként??"

baldoc 2017.04.16. 19:48:59

@Laci A Lakli: "Bukni fog-e ez a rendszer? Á fenét... "
Pedig bukni fog!
Mert mocsok a rendszer és működtetői.

Zsoltbacsi 2017.04.16. 19:51:14

@baldoc:

De ha nem tetszik, akkor Baja Ferenc?

baldoc 2017.04.16. 19:54:31

@Zsoltbacsi:" Puch peldaul? "
12 év MSZP-SZDSZ kormányzás alatt CSAK EGY, azaz EGY darab MSZP-s milliárdos lett???
Hűha!!
Na, de 2010 óta hány új milliárdos lett??
pl. Lázár, Rogán.
Orbánról már ne is beszéljünk.

élhetetlen 2017.04.16. 19:56:57

@teéjesenmindegy:
„ Felejtsd el, volt 200 igazi trafik az országban. Abból talán 10 az, aki nem folytatja trafikként.”. Hát, túl vagyunk azon a határon, hogy megkérdezzem, hogy hülye vagy, vagy engem nézel annak. Ez a tíz az, aki nem folytatja trafikként, ez akkora ordas hazugság, hogy nem hiszem el, hogy elhiszed, tehát valami bődületes f@szságot védesz, és ez ellen nincs ellenszer. 5 000 új bolt a régi húszezer helyett, mennyi új munkahely. Ja. Csak kérdezem, hogy hogyan kapott valaki öt Nemzeti Dohányboltot, ha az összes volt trafikos (tíz kivételével) a helyén maradt? Mert azt továbbra sem fogadom el, hogy az országban kétszáz trafik volt, maximum, és ez az új ötezret, ezt csak úgy csinálták, hogy legyen, mert nem igaz.

teéjesenmindegy 2017.04.16. 19:59:26

@Bogyó 2: "És még egyszer, ne Gyurcsány legyen már a mérce"
Akkor tőled is megkérdem, hogy mégis ki a bánattal kéne összehasonlítani a jelenlegi kormányzást? Hm?
Ne az előző kabinet legyen a mérce. Akkor ki? A szomszéd?

BiG74 Bodri 2017.04.16. 19:59:38

@élhetetlen:
Lehet városonként gondolta, mert nálunk ennyi trafikost biztos tönkretettek.

Mr. Rustical 2017.04.16. 19:59:58

Ami azt illeti, az előző két választáson pont nem rájuk szavaztam, de most lehet, hogy mégis a Fideszre fogok, mert:
1. Megint előkerült a magyarellenes hergelés. Azt hittem, eljárt az idő a "23 millió román jön ide levenni a becsületes emberek munkáját (ha ismerős a SP-ból: they took our joooobs)", meg "összeomlik a nyugdíjrendszer a külhoni állampolgárok miatt" típusú narratívák fölött, már csak azért is, mert se 23 millió román nem jött ide, se a rendszerek nem omlottak össze ezidáig - most mégis újra elővettétek a témát. Baromi unalmas, és nem erőst mutat túl az elmúlt 25 év ostoba politikáján, hogy már megint a határon túli magyaroktól kell rettegjen a nép. Már aki nem a migránsoktól szeret inkább rettegni. De lehet mind a kettőtől is egyszerre.
2. Katasztrofális a baloldalról belengetett gazdaság-politika. Nem nagyon hiszem, hogy a "fizessenek a gazdagok" valóban a gazdagokra célozna. Egy három gyerekes család még 1 milliós havi költségvetéssel sem nevezhető gazdagnak semmilyen szinten, márpedig ha ebből a gazdagadóból bevételeket akartok, akkor a félmilliós költségvetésű családokat is ignecsak meg kell sarcolni. Főleg, ha az ágazati különadókat is kivezetitek, mert ettől leszünk baromi versenyképesek. Ahelyett is fizessenek majd a "gazdagok", vagyi mindenki, aki minimálbér fölött keres bármit.
3. A Momentum és társai nem sokat tudnak azon kívül, hogy utájjuk Orbánt. Ez kevés, és komolytalan, még egy Szirizára se elegendő. Aki arról kiabál nyilvános tüntetésen, hogy diktatúra van, aztán három nap múlva megint arról kiabál egy nyilvános tüntetésen, hogy diktatúra van, az alapvető fogalmakkal nincs tisztába. Kárád János fejét rugdaltátok volna a Clark Ádám téren 1966-ban, vagy 1986-ban, rögtön megtudtátok volna, mi az a diktatúra. De ki lehet próbálni Phenjanban egy Kim Ir Szen fejjel, vagy a minden liberális kvintesszenciája, Justin Liberális Trudeau által nagyrabecsült Castro család Kubájában is lehet próbálkozni.
Szóval összességében ez a baloldal ugyanolyan katasztrofálisnak tűnik, mint az eddigi összes 1919-től 2006-ig. A baloldali kormányzások egytől egyig katasztrófát okoztak, most is hasonló az előszél.

Zsoltbacsi 2017.04.16. 20:00:30

@baldoc:

Nem ezt mondtam. Mindegy, en a sajat zsebemre szavazok, nekem elvileg kb havi 70be kerulne ha visszajonnenek a ballibak. Raadasul soha nem volt meg ilyen jo kulfoldon magyarnak lenni, az osztrak munkatarsaim irigykednek, mert nekik csak a ballibsi Faymann es van der Bellen jutott... Es mielott letagadnad, nezd meg barmelyik Orbanfikazo ujsagcikk alatt a forumot, a helyiek 90 szazalekban Orbannak adnak igazat.

teéjesenmindegy 2017.04.16. 20:01:57

@Laci A Lakli: Tehát azt állítod, hogy aki tanult és dolgozik, az jobban él? De akkor min vitatkoztok az ebédnél?

teéjesenmindegy 2017.04.16. 20:05:11

@élhetetlen: HÚSZEZER TRAFIK VOLT EBBEN AZ ORSZÁGBAN? :D:D::D:DD:
Még ekkora marhát. Hát komolyan, aztán abból hogyhogy egyet sem lehetett látni, hülyegyerek?
Na, hagyjuk, hülye vagy fiam, takarodj haza :D:D:D

Tökönrúgott Feleségek 2017.04.16. 20:05:54

@Bogyó 2: Pont ezzel nem foglalkoznak sokan! Anno a sima 50%-os többség is csak alig volt meg (az is az SZDSZ-szel), most bármilyen törvényt megszavazhatnak. Ahhoz képest harmatgyenge a "teljesítmény".

teéjesenmindegy 2017.04.16. 20:07:17

@BiG74 Bodri: Na, gyere te is a trafikokkal. Csak miért 20 ezret hazudtok, miért nem rögtön kétmilliót?
Semmi más nem volt ebben az országban csak trafik..
Istenem, de ostobák vagytok, bazmeg.

Laci A Lakli 2017.04.16. 20:11:59

@teéjesenmindegy:
Családi ebédnél min nem lehet vitatkozni? :D

Willkommenskultur 2017.04.16. 20:13:07

@Tökönrúgott Feleségek: 'Anno a sima 50%-os többség is csak alig volt meg (az is az SZDSZ-szel), most bármilyen törvényt megszavazhatnak. Ahhoz képest harmatgyenge a "teljesítmény".'

- márcsak ezért sem szavaznék a sorosista progresszív fartúrók és az őskomcsik meg a nácik nyilván szupererős koalíciójára Orbán ellenében, már ha lesz ilyen

baldoc 2017.04.16. 20:13:21

@Mr. Rustical: "Ahelyett is fizessenek majd a "gazdagok", vagyi mindenki, aki minimálbér fölött keres bármit. "
Szóval a milliós keresetű is ugyanannyit fizessen (%-san), mint a minimálbéres???
Maga szerint SEMMI különbség gazdag és szegény között?
Melyik az életerősebb azonos kiadásoknál?
Miért kell támogatni a gazdagot a szegény rovására?? 1 kulcsos adó kb. 500 milliárdos kiesés. Mit gondol a gazda vagy a szegény adózók miatt??

Laci A Lakli 2017.04.16. 20:14:57

@baldoc:
Nem érted, az ember alapvetően a saját dolgaival foglalkozik.
Ha azt látja, hogy jobban él, akkor nem fog annyira változtatni. Bukni akkor fog a NER, ha majd tényleg megint akkora lesz a munkanélküliség, mint ahogy a szocik zárták...
Ettől viszont jelenleg elég messze vagyunk...

teéjesenmindegy 2017.04.16. 20:16:23

@Bogyó 2:
"Ennek a kormánynak minden eszköze rendelkezésre állt ahhoz, hogy kivezesse az országot a válságból és egy élhetőbb, demokratikusabb országot teremtsen, "
AHam. Tudod, a nép, a körülmények meg a lehetőségek ugyanazok maradtak. Szóval nem tűnt el a ködben az egymillió hatosztályos, dolgozni nem akaró cigány, nem tűntek el a nyugdíjasok. Olajat sem találtak Bázakerettyén. Az államadósságot sem engedték el.
Imádom, hogy a baloldal a szoba közepére szarik, aztán elkezd sírni, hogy büdös van.
Minden lehetőséged megvan, hogy csinálj egy multicéget, aztán lenyomd igazságos versenyben a volkswagent. De ezt nem a kormány fogja megcsinálni. Nem az a feladata

BiG74 Bodri 2017.04.16. 20:18:23

@teéjesenmindegy:
Nem jövök a trafikokkal, nekem egy sincs, meg nincs is miért oda mennem, részemről elengedhetjük a témát nehogy agyidegzsábát kapjál itt nekem!

Willkommenskultur 2017.04.16. 20:18:41

@Laci A Lakli: Nyilván bukhatna a NER, ha NEMZETI lenne a baloldal és teljesen új lenne minden arca és a háttéremberei is, és mondjuk kicsit szolidárisabb lenne a szegényekkel a közepesek kárára.

Ha ezt nem a régi arcok mondanák akkor ennek lehetne bázisa, és Vonáék erre próbálnak meg rámenni. Persze Simicska őmögöttük is ugyanúgy kérni fogja a részét mint Orbánék mögött de nem lehet más a politika.

Zsoltbacsi 2017.04.16. 20:20:32

@baldoc:

"1 kulcsos adó kb. 500 milliárdos kiesés. Mit gondol a gazda vagy a szegény adózók miatt??"

2005ben vegeztem az egyetemen, es az elso munkahelyemre brutto 220ert vettek fel. Ezzel a "hatalmas" fizetessel a szocik szerint en voltam a gazdag, en voltam a burzsuj geci akit szenne kellett adoztatni.... (125nel jott be a masodik 38 szazalekos kulcs.... )

teéjesenmindegy 2017.04.16. 20:20:49

@baldoc: "Szóval a milliós keresetű is ugyanannyit fizessen (%-san), mint a minimálbéres???
Maga szerint SEMMI különbség gazdag és szegény között?"
Na figyelj te hülye barom.
HA ugyanakkora az adókulcs, aki 10 szer annyit keres, az 10x annyit is fizet.
És a kiadások jellemzően a szegény minimálbéresekre megy el. A szegény befizet 50 ezret, és felhasznál a közösből 100at. A nagy gazdag pedig befizet 500at, és visszakap esetleg 100at. De leginkább semmilyne támogatást nem kap.
Ja, és azokról beszélsz, akik tanultak, dolgoznak, és értéket teremtenek, és ezért kapnak egy európai bért. Zavarátok még őket is el az országból.

BiG74 Bodri 2017.04.16. 20:23:44

@baldoc:
Alapjában véve az egykulcsos adó nem azt jelenti, hogy egyformán fizetnek, mert a gazdag 16%-a az az alap fügvényében sokkal több lehet, mint a szegényé, ez ugye egyszerű. A kérdés az, hogy az egykulcsos adó, milyen rendszer része. Azt hiszem itt veszett el a fityisz demagóg populista politikája. Nem rossz dolgaik lennének, ha nem tolnák mindig túl a szekeret.

Willkommenskultur 2017.04.16. 20:27:22

Lehet hogy 2018tól 9% lesz az SZJA kulcs ami már a legalacsonyabb az EUban.

A pénz megvan rá Varga szerint, csak azon tökölnek hogy több felé rakják e vagy tegyék bele ebbe, mert más népvidámításra akkor nem marad.

Willkommenskultur 2017.04.16. 20:32:30

@baldoc: @teéjesenmindegy:

Nekünk elsősorban a szlovák, román, lengyel, cseh adórendszerrel kell versenyezni, nem az osztrákkal.

A szlovákok már 2004 óta egykulcsos adót fizetnek, nekünk 2010ig kellett várni erre. Ficoék aztán 2kulcsosították, de nem MSZP módra, hanem havi 3300 euró fölött jött be a 25%os kulcs, alatta 19% van. Na ennek viszont csak jelképes haszna van mert bevétel nincs belőle. Ott is túl kevesen keresnek a limit felett.

baldoc 2017.04.16. 20:38:03

@teéjesenmindegy: Teljes hazugság amit ír. Vagy csak buta.
"De leginkább semmilyne támogatást nem kap."
Ugye, maga nem Magyarországon él?
A szegény nem tudja kivenni a támogatását teljesen, mert nincs annyi jövedelme, mint a mi a teljes támogatáshoz kellene.
"Zavarátok még őket is el az országból."
Maga most a fideszről ír?

prolee 2017.04.16. 20:42:42

@teéjesenmindegy: Igen! :)))) És van olyan DEMOKRATIKUS választójogi rendszer Európában, amely szerint most ez a két szoci üldögélne a Parlamentben. :)))))

Laci A Lakli 2017.04.16. 20:43:27

@Willkommenskultur:
Mondjuk az Orbán leváltásanak a gátja maga baloldal, mert nem tud megújulni. Ha meg jelentekzne valami új erő lásd LMP, az sem tudja kinőni a fővárosi közeget. Így marad a Jobbik, a Jobbik viszont nem tud betörni a fővárosba... Szóval elég kacifántos ez a dolog.

teéjesenmindegy 2017.04.16. 20:49:53

@baldoc: A szegénynek bazmeg ott az orvos, a közoktatás, a rendőrség, az utak, a bkv, a segély, meg minden. SZerinted ezeket mégis ki fizeti? Nem az adó, te szellemi toprongy?
A gazdag tizszer annyit fizet be, de nem használ fel több közszolgáltatást mint a szegény. Sőt, jellemzően kevesebbet, mert ő nem bkv-zik, a gyereke nem kap ingyenkönyvet meg kaját a suliban, és esetleg elmegy magánorvoshoz. Magyarul, ha tízszer annyit fizet, akkor is kevesebbet vesz ki a közösből. DE bazmeg, sarcoljuk halálra, mennyire igazad van.
Hát azt kell támoatni, aki baszott tanulni egész életében, lusta volt dolgozni, kivágták az összes munkahelyről, aztán most mélyszegény. Ezeket kell támogatni rendesen, hogy szaporodjanak. Köszi, ebből nem kér az országnak azon része, aki rendesen dolgozik. Ezért nem szavazzuk vissza a szocikat soha. Pont elég volt, hogy ezt csinálták 12 évig.

teéjesenmindegy 2017.04.16. 20:50:53

@baldoc: A szegénynek bazmeg ott az orvos, a közoktatás, a rendőrség, az utak, a bkv, a segély, meg minden. SZerinted ezeket mégis ki fizeti? Nem az adó, te szellemi toprongy?
A gazdag tizszer annyit fizet be, de nem használ fel több közszolgáltatást mint a szegény. Sőt, jellemzően kevesebbet, mert ő nem bkv-zik, a gyereke nem kap ingyenkönyvet meg kaját a suliban, és esetleg elmegy magánorvoshoz. Magyarul, ha tízszer annyit fizet, akkor is kevesebbet vesz ki a közösből. DE bazmeg, sarcoljuk halálra, mennyire igazad van.
Hát azt kell támoatni, aki baszott tanulni egész életében, lusta volt dolgozni, kivágták az összes munkahelyről, aztán most mélyszegény. Ezeket kell támogatni rendesen, hogy szaporodjanak. Köszi, ebből nem kér az országnak azon része, aki rendesen dolgozik. Ezért nem szavazzuk vissza a szocikat soha. Pont elég volt, hogy ezt csinálták 12 évig.

sztd 2017.04.16. 20:58:06

"Csak azért szavazol rájuk, mert nincs jobb? Én ezt is aláírom."

Most őszintén. Hosszan akartam írni arról, hogy a korrupció (mint tényleges vád) miért kamu - röviden: nem azért, mert nincs, hanem, mert nem egyedi és nem releváns. Csakhogy fölösleges lenne erről írni.
Ha a Fidesz a legjobb, akkor evidens, hogy rá szavaznak, akik szavaznak. Ha lesz egy ugyanolyan jó (ami nem magától lesz, hanem annak fel kell társadalmilag is épülnie), akkor pedig rá fognak szavazni (csak azért, mert unják a Fideszt).

Szóval a kérdést nem a Fideszt-szavazóknak kellene feltenni, hanem a többieknek, hogy miért nem Jobbik/MSZP szavazók?

prolee 2017.04.16. 21:05:21

@Fekete Pestis: Én is akkor voltam ifjúházas albérlő 11 évig(!), amikor a volt komcsik kiprivatizálták alólunk az országot.
Hát...., azt én sem felejtem el nekik S O H A.

élhetetlen 2017.04.16. 21:09:05

@BiG74 Bodri: Te egy rendes, jó szándékú ember lehetsz, de teéjesenmindegy ezt írta, „@élhetetlen: HÚSZEZER TRAFIK VOLT EBBEN AZ ORSZÁGBAN? :D:D::D:DD:
Még ekkora marhát. Hát komolyan, aztán abból hogyhogy egyet sem lehetett látni, hülyegyerek?
Na, hagyjuk, hülye vagy fiam, takarodj haza :D:D:D”, hát ez nem arról szól, hogy csak hogyan gondolta.

élhetetlen 2017.04.16. 21:16:59

@teéjesenmindegy: „Hát komolyan, aztán abból hogyhogy egyet sem lehetett látni, hülyegyerek?”. Hát jó vagy, kinyírták őket, aztán mégsem látod őket? Ez szerinted mit igazol? Tudsz még okosat kérdezni, hülyegyerek?

BiG74 Bodri 2017.04.16. 21:24:08

@élhetetlen:
Értelmes ember nagyon jól tudja mi történt ebben az országban a nemzeti dohányboltok létrehozásának égisze alatt. A számok pedig semmit nem fognak változtatni az aljas történéseken, pláne egy elhivatott fidesznyiknél.

Fiká Zoltán 2017.04.16. 21:28:20

Akkor íme pár indok, hogy miért szavazunk a belátható időn belül továbbra is a Fideszre:

1. A magyar balliberális oldal tönkretette a gazdaságot és majdnem Görögország sorsára juttatta az országot a szociális demagógiájával. A Fidesz kézben tartja a gazdaságot és megpróbálja azt a magyar érdekeknek megfelelően fejleszteni, nem kiárusítani az első külföldinek piacként, ahogy a baloldal tette.

2. A magyar baloldal továbbra is ellenségnek tekinti a középosztályt és megsarcolná azt a többkulcsos adóval, ingatlanadóval és mindennel, hogy az inproduktív rétegeknek kedvezzen. A komcsi reflexek még ma is ugyanúgy élnek bennük, lásd Botka. persze mindig azzal jönnek, hogy csak az igazán gazdagokat akarják jobban megadóztatni, de aztán valahogy mégis az ország 50%-át sikerül megsarcolni. Ebből nem kérek, nem azért volt rendszerváltás, hogy megint bevezessük a szocializmust. És hagyjuk azokat a demagóg hazugságokat, hogy aki gazdag, az csakis lophatta, mert tisztességesen nem lehet meggazdagodni Magyarországon. De lehet, kemény munkával sokra lehet vinni, nem mindenki bűnöző, aki sikeres. Ugyanolyan hányingerkeltő ez a politika, mint a kulákozás volt régen.

3. Korrupció. Van, volt, lesz, és? A baloldal is ugyanolyan korrupt volt, az új baloldal is ugyanolyan korrupt lenne. Ennél több kell.

4. EU-ellenesség. Régi balos fantazmagória, hogy az EU jaj de jó nekünk, kár, hogy nem igaz. Az EU nem jótékonysági intézmény. A felvételért és EU-pénzekért cserébe kvázi kiárosítottuk a piacunkat és a képzett munkaerőnket a fejlett nyugati cégeknek, tehát drágán megfizetünk minden úgynevezett előnyért. Németország meghosszabbított munkapadja lettünk, mezőgazdaságunk csak nagyüzemi nyersanyagtermelést folytat, élelmiszeriparunk leépült, és ez pont így jó a nyugatnak. Szó sem volt arról, hogy valaha is felzárkózhatunk életszínvonalban Ausztriához, tettek róla a csatlakozási feltételekkel, hogy soha ne is legyen esélyünk rá. Az meg csak a hab a tortán, hogy a német EU-biztos bevallotta, hogy az EU-támogatások is a német cégek zsebeibe vándorolnak vissza, azért sem lehet szó a megszüntetésükről.

5. Haza, család, férfiak és nők, gyermekek. A balliberális oldal mindegyiket elpusztítással fenyegeti. A feminácik eszelős férfigyűlölő hangulatkeltése folyik folyamatosan a libsi médiából, ami szembefordítja a nőket a férfiakkal, holott nyilvánvaló, hogy a nemek közti harmonikus viszony szükséges egy egészséges kapcsolatok kialakulásához. A melegházasság elfogadásával, ami a liberálisok fő célja, a házasság mint intézmény lényegében elpusztulna, mert onnantól bármilyen csoport követelhetné magának a jogot, hogy az ő viszonyukat is nevezzék házasságnak, jönnének a bigámisták, a többférjűségben hívők, és ha minden házasságnak számít, akkor semmi sem házasság, sikerült a társadalom egyik alapintézményét lerombolni. A III. világbeli, Európával ellenséges kultúrából származók betelepítésével új szavazórétegeket akarnak importálni, az őshonos népességet lecserélni, kiszorítani és a homogén nemzetállamokat szeretnék lerombolni a liberálisok, mindennapjaink részéve emelve a terrorizmust és elvetve egy potenciális iszlamizáció és polgárháború magvait. Az elmebeteg és hazug gender-ideológia oktatásba való beépítésével pedig magát a nemi identitást veszélyeztetik alapjaiban, mentális beteggé nevelve az új generációt. A biológiai nemtől független társadalmi nem mint olyan nyilvánvaló képtelenség, ha egyszer az emberek 99,7%-ánál egybeesik a kettő, a gendertanszékeket mégis ezt a képtelen baromságot oktatják, és elhitetik a szerencsétlen diákokkal, hogy nem számít a biológiai nemük és az objektív realitás, egyedül a szubjektív érezésük határozza meg, hogy melyik nemhez tartoznak. A drágalátos genderidióták hormonterápiára és a kések alá küldenék a gyerekeinket, aztán tehetetlenül tárnák szét a karjaikat, és a gonosz intoleráns társadalomra mutogatnának, amikor mindezen csodálatos terápia ellenére 10 év múlva öngyilkosok lesznek ezek a szerencsétlen, megnyomorított emberek, miután rájöttek, hogy hiába minden, sosem válhatnak igazi nővé vagy férfivá, mert a kromoszómáikat nem tudják átműttetni.

Ennyi indok elég lesz?

teéjesenmindegy 2017.04.16. 21:30:34

@BiG74 Bodri: Na mi? Mesélj, mi történt szerinted. Hány trafikot ismertél előtte. Hm? Tudom, húszezret, mi?
20 ezer ember abból élt, hogy cigit árult, 10 milliónak. Minden 500. ember trafikos volt, mi? Tényleg mindenkit ennyire hülyének néztek?

teéjesenmindegy 2017.04.16. 21:38:08

@Fiká Zoltán: Azt még az EUhoz hozzátehetnéd, hogy nekünk mint teljes jogú tagnak jogunk van beleszólni dolgokba. Ez felfoghatatlan a ballibeknek, akik addig érnek, hogy szó és hang nélkül engedelmeskedni kell, és csinálni amit mondanak.

David Bowman 2017.04.16. 21:56:25

A Tutiblog a múlt héten megírta. Azért vaze, mert az alternatíva a rövid futamidejű nemzethalál lenne. lehet életemben először én is a Fideszre fogok szavazni. Pedig szivesebben akasztanám őket.

arturdent 2017.04.16. 22:00:31

Üdv!
Sokan sokmindent leírtak már.. Először is kedves blog iró irtad, hogy az EU eltart minket. Ez úgy ahogy van tévedés, azzal, hogy a jóval erősebb nyugati országok előtt kinyitottuk a gazdaságunkat ezt fizetik meg. A szocik alatt szinte minden rezsit a nyugatnak fizettünk. Telefon= Telenor/Vodafone/DT/UPC . stb. villany: Eon, a gázszámlát is külföldi cég szedte. A kaja javarészét, Tesco-ocean, aldi stb árházakban vesszük. A Bank rendszerről ne is beszéljünk. Alig van komoly magyar cég. A szocik fő bűne, hogy kiárúsították, privatizálták gombokért az országot. A cikked elején a fidesz privatizációjáról beszélsz, ez is netto baromság. Az elmúlt 8 évben inkább próbáltak visszaszerezni dolgokat és magyar cégeket helyzetbe hozni. Ti nem látjátok, hogy tkp a nyugat rabszolgái vagyunk, kb 1/3 áron mint ha kint dolgoznál. Ezt a beilleszkedést persze olyan jól csinálták, ha kivonulnának akkor kb Afganisztán szintjére esnénk. Ennek volt fő szekértolója a bal lib oldal. Ezért én sosem fogok rájuk szavazni. Ami az Orosz barátságot illetti. Persze Putyinnak nincs túl jó sajtója. De ki volt aki tulajdonképpen szétcseszte az egész közel keletet, ki a felelős a nyomorért a régióban és a ránk szabadult terrorizmusban. Elsősorban az USA, kicsit olvass utána mit csináltak Afganisztánban, Irakban stb. Az oroszok inkább csak saját nemzetiségeiket próbálják védeni, de nem utaznak több ezer km-t, hogy lebombázzanak valami szerencsétlen országot mert az épp nem ugy muzsikál ahogy az USá ban elképzelik. Az, hogy nincs demokrácia? Hát én nem érzem. próbálj rákeresni az USa civil törvényeire. Ott pl a külföldiek által szponzorált civilszervezeteket, idegen ügynököknek tekintik. A magyar szabályozás jóval szelidebb az övékénél. Szerintem próbálj egy kicsit szélesebb látókört növeszteni és talán te is fejlődhetsz egy kicsit.

Pop40 2017.04.16. 22:05:57

Jó a poszt, de ez.... "Kedves Fidesz-szavazó, aki eddig eljutottál, töprengj el egy kicsit."
Ezzel az erővel azt is kérhetnéd, hogy gondolkodjon :-) Nem arra tartja Vitya.

Ha arra kérnéd, hogy repüljön két kört a ház körül, nagyobb esélyed lenne a sikerre.

Pipas 2017.04.16. 22:47:37

"Miért is van ekkora tábora ennek a kormánynak? Mit tettek érted vs. ellened?"

Idén megint adót csökkentettek, ennek megfelelően ebben az évben 1,4 millió forinttal fogok kevesebb adót fizetni mint tavaly. Idén körülbelül 5%-ot kell fizetnem összesen a jövedelmem, a társadalombiztosítás, a nyugdíjjárulékra és a nyereségre.

Közben az árak nem szálltak el, elég jól kordába tartják az inflációt és a kamatok is megfizethetőek.

Hát én ezért szavazok rájuk, mert a szocik azt ígérték, hogy sokkal több adót kell majd fizetnem. Én meg azt nem szeretném.

Pipas 2017.04.16. 22:56:17

@baldoc: "Szóval a milliós keresetű is ugyanannyit fizessen (%-san), mint a minimálbéres???"

Mindig csodáltam ahogyan a baloldali ellenzék megőrül az arányos választási rendszerért miközben foggal körömmel küzd az arányos adózás ellen. :D

Persze már páran elmondták, hogy miért baromság ez az "ugyanannyit fizessen", úgyhogy ezt hagyom is.

Pipas 2017.04.16. 22:59:03

@csentecsa: Csak anyázni jár ide, mert itt megteheti. Otthon elveri a felesége, a kocsmába meg leüvöltik a fejét. Ez maradt neki.

konrada 2017.04.16. 23:00:49

Eltöprengtem.
... és ja.
Ki az a hülye, aki a rosszabbat választ ja?

putris72 2017.04.16. 23:21:05

@baldoc: Leisztinger Tamás,Gyurcsány, Puch,Koka ,Kapolyi,Várszegi,Bajnai,és még sokan mások!Korrupció:4-esmetró,Quaestor,K@h,simens,szeviép,BKV,Pécsi buszok kiszervezése,Malév,kormányzati negyed,autópályák,Bőven 1000 milliárd fölött van a kár!Te,és ti itt Mészáros Lörinceztek??Vajon föltűnt,hogy 2002-2010 között jobboldali vállalkozás labdába sem rúghatott uniós pénzért vagy állami megrendelésért!Csak baloldali,vagy multicég!Senki más!Vajon miért nem tiltakoznak most a magyar vállalatok,és mondjuk a gazdák?Ja mert egyenlők az esélyek!Hu ez korrupció!Vajon miért nem tiltakoznak az emberek?Hát mert jól és jobban élnek!Mond 2010 előtt hányszor tudott egy átlagod család pár napra el menni?Nem tűnt föl,hogy évek óta folyamatosan az előző évi rekordokat döntik meg a szállóhelyek az országban?És nem külföldi turisták,hanem a magyarok utaznak többet évente kikapcsolódni!

kzami · http://mainapom.blogdreams.com/ 2017.04.16. 23:28:19

@teéjesenmindegy: Most te tényleg a trafikmutyit akarod megmagyarázni ? Te a föld alatt élsz az összes fityesz haverodal együtt és a varangykirály valagát nyalod.

teéjesenmindegy 2017.04.16. 23:56:34

@kzami: nem, hát tudom én, hogy igazatok van, és 20.000 trafik országa voltunk.

Pop40 2017.04.17. 00:15:33

@csentecsa: Fideszzombi dumál -nekem- előregyártott panelekről. :D
Igazad van, ennyit tudok. Szajkózom, mint a papagáj, hogy Magyarország jobbanteljesít, meg So ros so ros so ros.

Mesélj még! :-)

Pop40 2017.04.17. 00:20:29

@Pipas:

Szép és megható ez a családi életképed, de ne vetítsd ki rám.
Így azért emberileg valahol megértem - ha el nem is fogadom - hogy életed lehetősége, mikor kocsmatöltelékként fikázhatsz egy CEU-t :-)

Használd ki, nem sok ilyen lehetőséged lesz a májrák előtt.

Pop40 2017.04.17. 00:25:56

@kzami:

Te még nem tudtad?
Azért Soros a hibás. Hihetetlen, hogy ezt még van, akinek meg kell kérdezni.

Soros és Gyurcsány szövetkezett a trafikok ellen, de szerencsére Viktor megvédte őket. Ezért kell kinyírni a CEU-t, mert a nemzet függetlensége idegen erők támadása alatt áll.

Tizenötmillió Magyarok 2017.04.17. 00:49:10

"HOGY LEHET AZ, HOGY HA MA LENNÉNEK A VÁLASZTÁSOK, A FIDESZ((-KDNP)) MEGINT 2/3-OT KAPNA?"

Hogy miért szavaznék még mindig rájuk, mert szerintem zseniálissan vezetik az országot.
A 2010-es államcsőd után fele ennyivel is elégedett lettem volna, mint amit 7 év alatt elértek.
Persze a jó kormányzás mellett, az is komoly érv, hogy a balliberálisokra SOHA SEMMILYEN körülmények között sem szavaznék, mert HAZAÁRULÓ BŰNÖZÖK !!!

BŰNÖZÖK !! És választoként, ítéletet hozok !!

Bünös a 23 millio románozos határontuli magyarok elleni gyűlöletkampányban !!
Bünös a magyarok ellen elkövetett 2006-os rendőrterrorban.
Bünös az ország Olimpiájának megbuktatásában.

Az ítélet pedig :: HÁROMSZOROS ÉLETFOGYTIGLAN !!!!!!!!!!!!
Vagyis amíg a balliberálisok léteznek, vagy élek, addig biztossan nem szavazok rájuk,
És ez szorozva hárommal.

De lehetne még ítélkezni az 56-os forradalom vérbefojtásáért, vagy Európa iszlamizációjának segítéséért is.

Kék Géza 2017.04.17. 02:25:09

Valami döbbenetes anyagot hoztak/hoztatok össze, köszönöm szépen! Örülök, hogy több oldal rálátását is tudom olvasni. Köszönöm, hogy nem volt durva anyázás a kommentekben, de ha lehetne még egy kicsit kevésbé arrogánsan. Mindenkinek lehet véleménye, mindenkinek lehetnek félreértései, c’est la vie.
Próbáltam összegyűjteni a lényeges pontokat az elhangzottakból, hogy objektív információgyűjtésbe kezdhessek. Már az „objektivitás” is kényes dolog, mert kezdő adathalászként nem bízom senkiben (csak a KSH-ban és az Eurostatban). De majd gyakorlom.
Szó volt az ápolók béréről, ez (a fizetesek.hu comb. calculon.info) nettó 110000 forint magasságában ingadozik. 2016-2019 egy bérduplázás folyik, de már alig maradtak itthon, munkaerőhiány van. Itt el is jutottunk a kivándorlásig: 2009 és 2015 között megnégyszereződött. És nagyobb arányban vannak a diplomások és a fiatalabb korosztály a kivándoroltak között. A II. és III. Orbán-kormány alatt kb. 160000-en mentek el a hivatalos adatok szerint (2015-ig, 2016 még feldolgozás alatt).
A béremelkedés az elmúlt években elmaradt a többi visegrádi országtól, és a gazdaság növekedése is alacsonyabb. (Hozzá kell tennem, hogy a szocialista kormányok alatt még durvábban kevesebb volt.) Ugyanakkor az egykulcsos adó miatt az alacsonykeresetűek 8-10 ezerrel kevesebbet kapnak nettó. És nagyon nem mindegy, hogy 85000 vagy 95000.
A földgáz világpiaci ára most tényleg a padlón van (10 éves visszatekintésben). 2008-ig durván drágult (a szocik alatt… így nem lehet csökkenteni), de akkor esésnek indult, a mélypont 2016 elején volt, pont a rezsicsökkentések után. (tozsdearnyek.hu)

Lajos Csánó 2017.04.17. 06:03:53

@Fekete Pestis: Mint a neved is mutatja, te az ország fertőző,és sok estben halálos ellensége vagy!

Pipas 2017.04.17. 06:40:15

@Pop40: "Használd ki, nem sok ilyen lehetőséged lesz a májrák előtt. "

Nem iszom, nem dohányzom, kocsmába nem járok. Kávét sem nagyon iszom.

Willkommenskultur 2017.04.17. 07:09:16

@Kék Géza: kiegészíteném

'Szó volt az ápolók béréről, ez (a fizetesek.hu comb. calculon.info) nettó 110000 forint magasságában ingadozik.' - nem mindegy hogy sima vagy diplomás ápolókról van szó

'Itt el is jutottunk a kivándorlásig: 2009 és 2015 között megnégyszereződött. És nagyobb arányban vannak a diplomások és a fiatalabb korosztály a kivándoroltak között. A II. és III. Orbán-kormány alatt kb. 160000-en mentek el a hivatalos adatok szerint (2015-ig, 2016 még feldolgozás alatt). '

- a pontos képhez az is hozzátartozik, hogy minden térségbeli országból nagyobb arányban mennek nyugatra az emberek
- és az is hogy a magyar kivándorlás kétségtelen növekedése ellenére még mindig többen érkeznek bevándorlóként mint amennyien elmennek, a mérleg pozitív

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

www.tradingeconomics.com/hungary/net-migration-wb-data.html

'Ugyanakkor az egykulcsos adó miatt az alacsonykeresetűek 8-10 ezerrel kevesebbet kapnak nettó. És nagyon nem mindegy, hogy 85000 vagy 95000.'

- nyilván kevesebbet kapnak mintha nem adóznának, de többet kapnak nettóban mint 2010ben plusz az infláció

Pop40 2017.04.17. 07:47:13

@Pipas:

Akkor ezek szerint minden rásegítés nélkül, magadtól vagy ilyen hülye? :0

tompus 2017.04.17. 08:23:55

A kedves szerző szerint mégis melyik pártra kellene szavazni? A szocikra? Köszi, ők elkúrták. A jobbikra? Azt azért nem. A törpepártokra? Mi értelme?

Kék Géza 2017.04.17. 08:37:07

@Wilkommenskultur
Reflektálva: ápolók díja egy középérték, közép- és felsőfokú végzettségűek egyben (a csoportonkénti átlagról csak a 2016-os béremelés előttről találtam statisztikát, és nem tartottam jogosnak arra hivatkozni)
Csehországgal hasonlítottam össze a kivándorlásunkat (hasonló méret, hasonló fekvés) és sokkal kevesebben mentek ki.
A nettó minimálbér 8-10000-rel való csökkenését pedig a 2010 előtti adóviszonyokhoz képest mondom.

Kék Géza 2017.04.17. 08:38:15

@tompus
Én is bajban vagyok ezzel a kérdéssel, Fidesz, Jobbik, MSZP nálam is kiesett...

Tökönrúgott Feleségek 2017.04.17. 08:48:18

@Willkommenskultur: "márcsak ezért sem szavaznék a sorosista progresszív fartúrók és az őskomcsik meg a nácik nyilván szupererős koalíciójára Orbán ellenében, már ha lesz ilyen " háááát, ez is egy hozzáállás :)

Willkommenskultur 2017.04.17. 08:48:57

@Kék Géza: Egy diplomás ápoló ismerősöm 130 nettót keresett persze évtizedes gyakorlattal és sok müszakpénzzel szóval le is lépett Angliába még 2011ben, dolgozott kint a szakmájában is és a vendéglátóiparban is de idén hazajött bár nem a szakmájában dolgozik.

Általában azok elégedettek Angliában akik vagy diplomások és a szakmájukban is dolgoznak - ez a kisebbség - vagy vidéken élnek, nem Londonban. A 6,5 fontos minimál órabér Londonban kurva kevés annyira elszálltak az árak kint.

Egyébként a csehektől tényleg kevesebben mentek nyugatra, mint a magyarok közül, de ők a kivétel, a lengyelek, románok, és a szlovákok és a horvátok is nagyobb arányban migrálnak. Itt vannak a becslések a külföldi illetőségü britekről: en.wikipedia.org/wiki/Foreign-born_population_of_the_United_Kingdom

2017.04.17. 09:01:14

@Pipas: @Kék Géza: @putris72: Vérzik már az orrod, batyufasz. Agyvérzést kapsz ettől a vergődéstől, pedig a rettegéstől már agyhúgykövet kaptál. Félj csak az egész fideszes maffiával együtt, mert egyszer úgy is el kell számolni minden gazembernek, aki bűnözőket segített a hatalomba vagy támogatta őket. Keress ügyvédet és ha tüntetők mellett járkálnál (ha nem lennél gyáva), kerüld a lámpavasak közelségét.

2017.04.17. 09:51:08

eddig még nem szavaztam a fideszre, de egyre inkább érik (és minél hangosabbak vagytok, annál inkább), és ennek semmi különösebb oka nincs, csak annyi, hogy azt szeretném, hogy ti soha többé ne kerüljetek kormányra, mert abból a magyar dolgozó embereknek még soha semmi jó nem származott

2017.04.17. 10:07:19

ja és közben olyan dolgokkal csábítotok, hogy fikáztok, mert magyar vagyok (vagy keresztény vagyok); hogy nekem támadtok és az árokparton faszt verő indoeurópaiaknak adnátok a pénzemet miközben a kizsákmányolókat még jobban támogatnátok; megerőszakoltatnátok a migránsokkal családom nőtagjait stb stb

2017.04.17. 10:27:20

@baldoc: szóval szerinted az ingyenélőknek meg a többitzsebbe minimálbéreseknek járjon minden ingyen?

putris72 2017.04.17. 10:38:07

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Mi ez a fenyegetőzés??Ahogy el nézem neked van tele a pelusod!Itt csak ti fenyegetőztök folyamatosan kb 7 éve! Mért is lenne fidesz maffia?A börtönök szocikkal,és szdsz-es politikusokal vannak tele!Nem pedig fideszesekkel !A baloldal kormányzásai alatt ment a z ország mindig csődbe,ők tusoltak el mindig mindent!Baloldali politikusok,és újságírók vájkálnak politikai ellenfeleik magánéletébe,és írnak mondanak,állítanak becsmérlő dolgokat!Természetesen a szólásszabáság nevében!Mi van zavar,hogy visszanyal a fagyi?Ha balib meg rongál egy plakátot akkor az véleménynyilvánítás?Ha egy jobbos akkor meg bűncselekmény??

nemecsekerno_007 2017.04.17. 11:12:18

A mostani baloldal gyakorlatilag az MSZMP utódpártja.

Már szinte mindent leírtak arról a kommentekben, hogy miért nem szavaznak rájuk. Nagyjából ennyi.

Én asszem még sose szavaztam a Fidesz-re, de 2018-ban valszeg rájuk fogok. Az MSZP-re se szavaztam soha, de már biztos nem is fogok. Szavaztam MDF-re, LMP-re, Centrum Pártra még talán még az SZDSZ-re is egyszer, de erre már nem emlékszem.

Szóval 2018-ban valszeg a Fideszre szavazok mert szükség van arra, hogy egynél több ciklusban menjen az ország nagyjából ugyanabba az irányba. Ha a politikusok néhány alapvető kérdésben konszenzusra törekednének, akkor lehetne más pártra is szavazni. De amíg az ellenzéknek annyi a programja, hogy "váltsuk le a patás Orbánt" addig nincs nagyon más választás. És 2020 után az Eu-s pénzek vissza fognak esni, ez mindenkit érinteni fog, ki kéne találni mit reagáunk rá. Ha erre nincs válasza/megoldása a Fidesz-nek, na akkor fog bukni. De a helyükre nem a mostani ellenzék fog bekerülni, az az egy biztos :)

teéjesenmindegy 2017.04.17. 11:56:51

@Kék Géza: Szóval te itt a neten megnézted, hogy mennyit keres az ápolónő.
Nekem meg ott mondta a rokon, hogy mennyit keres. Asszem neki hiszek.

mérsékelt CIA terrorista 2017.04.17. 12:26:31

A magyar minden agymosás ellenére nem hülye- pontosan tudja, hogy kik lennének a Fidesz alternatívája- és mit is hoznának:

www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

József Körmendy 2017.04.17. 13:07:27

"Csak azért szavazol rájuk, mert nincs jobb?" Nem azért mert a baloldalt zsigeri módon gyűlölöm !

cabeza 2017.04.17. 13:50:27

Ma kisboltban vasarolva a radio szolt, a kormanyzati konzultacioje, mar nem viccelve, komolyan az volt az erzesem hogy valami orwelli vilagban vagyok. Eloszor jon a megfelemlitesi szoveg, dramai zene, terrorizmus. Aztan osszekotik Brusszellel hogy ok a gonoszak, allitsuk meg. Hihetetlen. Lassan komolyan gondolom, hogy azok akik meg mindig a fideszt istenitik, maximum 60-as IQ-val rendelkeznek, hogy igy beszopnak mindent.
Alapbol is ironikus hogy a FI-desz ellen nagyon sok fiatal most az utcara ment. Ha most latna a fiatal Orban az oreget, azt mondana, hogy olyan mint a kesobbi Kadar es szembekopne magat. Kiveve ha alapbol mar ilyen volt es az egesz csak egy szinjatek volt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.17. 13:56:20

Es kire kellene szavaznyi tessen mondani?mert az nem derül ki

2017.04.17. 14:05:28

Orbán EU ellenessége az a diktátor, akit egyenlőként kezelnek. Itt is hogy polgározott, amikor erre volt szüksége, mert mindig azt mondja, amit az emberek hallani akarnak, ám ESZE ÁGÁBAN SINCS azokat teljesíteni. Valószínűleg Európát akarja, ez a migránsellenesség pedig a SZEGÉNY migránsok ellen irányul, ám pontosan azt mondja, amit a nyugati közvélemény VALÓJÁBAN gondol. Az Orbán-probléma lényege, hogy MÉG ROSSZABB JÖN, ha hiszel neki.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.04.17. 14:37:23

A poszt jó, értelmes, mértéktartó, és még a kommentek is átlagban meglepően korrektek. Kellemesen csalódtam, mert már csak csipesszel nyúltam hozzá, annyira elszaporodott az ilyen helyeken a visszataszítóan ostoba és tartalmatlan fröcsögés.

A poszt nem próbál választ adni az alapkérdésre, és ez is jó. Az ellenzék sajtófigyelői gondban lehetnek az elemzéssel, mert ez az utóbbi két-három évtized legfogósabb kérdése, és csak a butákat lehet megetetni egy megszokásból odavetett orbánozással.

Tényleg, miért inkább ők, mint mások? Hiszen a lopásban – persze azért nem mind lopás, amikor nem az ellenzék hívei kapják a zsíros megbízásokat – eléggé pofátlan mértéket értek már el, és nekem is tele van már a tököm ezzel az egész bandával. Kétség sem fér hozzá, hogy akik most ellenzékben vannak, amint elhelyezkednének a tűz körül, elkezdenék a saját zsebeiket tömködni. Ez így megy, az ember ilyen. Te is ezt tennéd. Én is. A mértékben lenne egyéni különbség az újak között.

Abban is igaza van sok kommentelőnek, hogy azok, akik Orbán ellen ágálnak, elég hatásosan hitették el az emberekkel, hogy itt minden rossz. Ez nem igaz. Épülnek, javulnak dolgok, ami vidéken talán feltűnőbb, de a fővárosban is látszik, ha valaki korrektül, az ellenséges hangulatát egy időre lenyelve körülnéz. Lehetne jobb is, de a költségvetési kassza nagyon szegény, például azért, mert annyian csalnak az adókkal. Te ismersz adóügyeskedőt? Én igen, többet is. Jelentsem fel? Konkrét kárt okozok vele másnak, aki barátom. Ilyenkor mit lehet csinálni? Anyám nagyon beteg. Az orvosnak adtam borítékot, hogy ne várassa több órán át, hogy válaszoljon a telefonhívásra, hogy készségesen utalja be őt az extra beavatkozásra, ami néha szükségessé válik. Mit kéne tennem, kérjek tőle számlát? Feloldhatatlan probléma.

De ez így volt régebben is. Kutatok magamban, hogy mi szól Orbán mellett, annak ellenére, hogy nagyon, nagyon bántóan szabadon hagyja a jó embereit, hogy azok kedvükre nyomják meg a ceruzát a beruházások elszámolásainál, a fölösleges költségek kiutalásakor.

Nekem egy dolog marad: az ellenállás a bicskanyitogatóan fenyegetőző EU-hatalmasokkal szemben. Itt van most ez a Konzultáció. Orbánék meghúzták a plafont a közműdíjakra, a nyugati tulajdonosoknak nagyon fáj az extraprofit elvesztése, így tehát az EU szerint Magyarországon ismét veszélybe került a demokrácia, a sajtószabadság, az antiszemitizmus és a homofóbia egyelőre talonban maradt, ki tudja, meddig. Orbán eddig zseniálisan taktikázott, nagyon vékony kötélen táncolt, és még áll az ország. Nekem erre szükségem van ezután is.

A sajtószabadság eltiprásával kapcsolatos huhogás mindaddig közröhej marad, amíg erről naponta értesülök a média több csatornáján is, néha akár uszítóvá hamisítva tényeket is, bántatlanul.

A demokrácia megszűnése eddig engem nem akadályozott, ezért nem tudok miatta sírni, nem ismerem a problémát. Ha kormányellenes lennék, valószínűleg érezném, hogy csökken a támadási lehetőségek készlete, ha valóban úgy van. Ez most nekem nem tud tényezővé válni. Az államgépezet üzemel, a hivatalok hivatalkodnak, ebben semmi sem jobb, sem rosszabb, mint bármikor. Úgyis én vagyok alul, ezen nem fog változtatni semmi és senki, sajnos.

A migránsok az utolsó, komoly ütőkártya. És az bizony erős érv. Amit az ellenzék is harsog a híreiben, és a kormány is, az biztos, hogy tényleg megtörtént. Ha mindössze ennyit nézek az egész ügyben, akkor eddig én meg voltam védve egy csomó idegen szemléletmódú, követelőző, használhatatlan. esetenként erőszakos jövevény szabad szétáramlásától az országban. Az ellenzék mindezt szeretné rám szabadítani. Hogy használhatatlanok, az biztos, mert Németországban is csak néhány tízezret sikerült közülük munkába állítani, erről az ő miniszterük panaszkodott az ottani sajtóban.

A terrorizmus bennem kevéssé kötődik a migránsokhoz, de a tényeket azért nem szabad elutasítanom. És tény az, amit MINDEN híradó bemond. Robbantanak, gázolnak olyanok, akik az Európa határát ostromló tömegek mögött bevallottan álló, gyilkos hajlamú szervezet híveinek nevezik magukat. Sok rossz történik még, de ezek is megtörténnek. Az már a migránsok baja, hogy ezek a terroristák őket keverik rossz hírbe. A követelőzés helyett azzal kellene foglalkozniuk, hogy megszerezzék az együttérzésünket, szimpátiánkat.

Orbán, a szemlátomást hozzáértő szakértőivel a háta mögött ettől eddig véd engem. Az ellenzék azt követeli tőle, hogy adja fel a védelmet. Akkor ez egy nagyon fontos különbség. És kénytelen vagyok őket választani, pedig örülnék, ha nem így lenne. Nálam ez az ábra.

DONÁLD TRAMP 2017.04.17. 15:57:42

@Androsz: "EU szerint Magyarországon ismét veszélybe került a demokrácia, a sajtószabadság, az antiszemitizmus és a homofóbia egyelőre talonban maradt, ki tudja, meddig."

Azt te csak hiszed, hogy az antiszemitizmus nem jatszik. Mar tobb Europai politikus, es maga a CEU dekanja is azt nyilatkozta, hogy a menekultellensesseg az valojaban az Orbanek antiszemitizmussa miatt van.
Mivel hogy valojaban nem is azert tamadjak Soros Gyorgyot, mert segiti , a menekulteket, hanem a zsidosaga miatt, es az antiszemita politikusok azert menekult ellenesek, mert egy zsido tamogatja oket.
Vagyis aki ellenzi az illegalis bevandorlast, az naci, holokauszttagado, antiszemita.

BiG74 Bodri 2017.04.17. 16:05:21

@Androsz:
Ó anyám, boldogok a lelkiszegények, mert ővék lesz a mennyek országa. Sokáig tartott ez a pacifista hangvitelű orkbán gyantázás megírása? Esetleg többen hoztátok össze? Azért köszönjük!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.04.17. 16:14:40

@BiG74 Bodri: Hát nem is a magadfajtának szántam.

@DONÁLD TRAMP: Én is antiszemita vagyok. :-)) A magam béketűrő módján, ahogy az emberek általában, hagyományosan, sok-sok éve. Egyébként negyed-nyolcadrészt zsidó is vagyok, ahogy az emberek általában. :-D És ki ne venné észre, hogy Soros is zsidó? De az persze sík hülye, aki ebben a dologban is a zsidógyűlöletet látja, főleg hogy valójában a zsidókat itt alig gyűlöli valaki. Nem baj, a külföldi lapok között is mindig akad egypár, amelyik nem szégyell hülyének lenni.

BiG74 Bodri 2017.04.17. 16:32:16

@Androsz:
Huh, akkor jó, kezdtem félni, hogy valamit kell kezdeni a rózsaszín tüllbe burkolt vaskos baromságokkal, de így nem kell foglalkoznom vele, nagyszerű!

snorbi 2017.04.17. 20:14:10

@teéjesenmindegy: Mily meglepő, hogy szinte totál egyformát írtatok ;)

snorbi 2017.04.17. 20:22:54

@teéjesenmindegy:

> -Minden ismerősömet kihúzták a szarból a devizahitelnél.

Mindezt a többi ember adójából ugyebár... mekkora balfék volt, aki nem vett fel devizahitelt (pl. mert elgondolkodott, hogy jó-e az neki), hisz így kimaradt a nagy kaszálásból!
És még a magánnyugdíjat is lenyúlták a teljesség kedvéért...

David Bowman 2017.04.18. 10:30:32

@m54: Hát nem. A mennyiséget is oda kellett volna írni.
süti beállítások módosítása