Politikai közvéleménykutatás és eszmecsere

Honfoglalás balról

Honfoglalás balról

A felvásárolt ellenzék

After Beaverfieldmarketplace

2018. március 29. - Kék Géza

Kedves Olvasó!

A blogot lassan egy éve azért indítottam, mert szerettem volna kommunikálni a Fidesz(-KDNP) szavazótáborával arról, hogy miért támogatják a Fideszt (és a KDNP-t). Szerettem volna konkrét érveket kapni, és ezeknek az érveknek utánajárni, hogy objektíven ítélhessem meg a kormány munkáját. 

Hamar be kellett látnom, hogy a "Fidesz-szavazók" részben legalábbis csak bértrollok, és normális kommunikációra képtelen voltam velük. Persze eleinte utánajártam az általuk leírtaknak, mert igenis a 2.-3. Orbán-kormánynak is voltak helyes intézkedései. Többször megkaptam, hogy sokkal jobbak a gazdasági mutatóink, mint Gyurcsány alatt. True story. De Gyurcsány csúfosan megbukott és elsüllyedt az MSZP-DK-val együtt, tehát a hozzá való hasonlítgatást elég értelmetlennek tartom. Mintha a sztálini Szovjetunióhoz viszonyítanánk a sajtószabadság állapotát.

Márki-Zay Péter február 25-én letarolt egy narancsligetet. Egy kőfideszes körzet kőfideszes megyei jogú városának polgármesteri székét szerezte meg, mert ő volt az egyetlen ellenzéki kihívó (more or less). Ezzel megmutatta, hogy egy helyben erős kihívó bárhol megverheti a Fideszt, csak elaprózódni nem szabad: az emberek jobban akarják a kormányváltást, mint az ideológiai vitákat.

¿Hogyan reagáltak a pártok?

Hirtelen mindenki össze akart fogni, akár az ördöggel is, hogy megdöntsék a NER-t. Tucatnyi tárgyalás folyt, nagyon kevés sikerrel. Az MSZP 4 éve szajkózza a közös indulást, a közös listát, a koordinált jelöltállítást (PM, DK included). Erre amikor végre úgy tűnik, van értelme, felcsillan a kormányváltás halvány reménye, a szocik a legnagyobb kerékkötők. Már az is gyanús volt, amikor a váratlanul jól menő MZP kampány közepén Szanyi Tibor beböfögte, hogy de inkább legyen szocialista értékrendet valló jelölt is / https://24.hu/belfold/2018/02/07/szanyi-tibor-szembeszallt-az-mszp-vel/ /. Aztán a nagy eufóriában valószínűleg a Fidesz másodszor is lehűtötte a simlis szoci vezetőket, akik valószínűleg jobban függenek a kormánytól, mintsem tényleg le akarnák váltani őket / https://444.hu/2018/03/14/leszoltak-az-mszp-vezetesebol-videkre-hogy-ne-varjanak-az-lmp-vel-sem-lesz-osszefogas /.

Gyurcsány Ferenc is nagyon felizgult, gyorsan meghívott mindenkit a DK-val való egyeztetésre, sőt Szél Bernadettel szemben vissza is léptek. Annak meg az lett a végeredménye, hogy egy LMP-s jelölt, Vágó Gábor lerészegezte Gyurcsányt és Molnárt, amire ők meg beperelték / https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/19/az_lmp-s_vago_gabor_reszegseggel_vadolta_gyurcsanyt_aki_ezert_perel/ /. Bravó! Így kell összefogni!

Az LMP-nek amúgy is voltak gyanús ügyletei: egy Szabolcs megyei körzetben véletlenül felkerült az egyik számlálóbiztos neve is a lapra / https://index.hu/belfold/2018/03/04/kisvarda_lmp_alairas_hamisitott_feljelentes/ / aminek amúgy eléggé csőbehúzás-szaga volt; aztán az egyik jelöltjük, a zuglói Barta János be is ismerte, hogy kapott fideszes segítséget a gyűjtéshez, amiért ki is rakták a pártból / https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/28/lmp-s_beismerese_a_fidesz_is_gyujtott_az_lmp-nek_ajanlast_meg_is_lepodtem/ /

A Jobbik úgy tekint magára, mintha tényleg elegendő támogatottsága lenne a kormányváltáshoz, nem tárgyal. Lehet, hogy az ÁSZ büntetés kényszeríti őket arra, hogy 106 jelöltjük és 700 milliós állami támogatásuk legyek, de ha nem lesz kormányváltás, az vastagon az ő felelősségük lesz. Pedig úgy tűnt, ők még elég komolyan vették a kormányváltást.

A DK is elég vehemensen akar kormányt váltani. Az, hogy a szlogenjük "Gyurcsánnyal megcsináljuk" azt sugallja, hogy azon felül a 7%-nyi Gyurcsány-fanatikuson felül mást nem is próbálnak megszólítani; de a kolozsvári videójuk tényleg undorítóra sikerült. / https://www.youtube.com/watch?v=fjZhypxNKng / Teljesen valid dolog, hogy vannak emberek, akik nem értenek egyet a határon túliak szavazati jogával, erről lehet vitázni, ezt lehet képviselni, de uszítani semmiképpen sem

Az Együtt a PM nélkül bezárt, lehúzhatta a rolót. Hátba lettek szúrva, ez tény, de azután berohantak a f@szerdőbe egyedül. Veszett helyzetből pedig hiába egyezkednek már, nem veszi őket komolyan se Karigeri, se Berni / https://www.youtube.com/watch?v=QZxsA2NMXUo / ez a videó a legalja...

A Kutyapártot a magyar politika fényes csillagának tartottam. Fantasztikus módon tudták megmozgatni a politikai passzívakat is és fel tudták hívni a figyelmet a kormány baromságaira. Imádtam a békemeneteket, a nemigenes népszavazást, a buszmegálló-felújításokat, és bár Csirke az m1-en nekem egy kicsit sokk volt már, a lakosság nyitottabb része rajongott érte, és tényleg történelmi performanszt hoztak össze. De az országos listával - szerintem - többet ártanak, mint használnak. Jó, hogy sok kiábrándultnak alternatívát biztosítanak, de program és felkészültség nélkül nekifutni ennek, bármilyen nemes cél is vezérli őket, felelőtlenség. Európában több viccpárt is járt már sikerrel, de ezeknek volt az ingyen sör-örök életen túlnyúló, kidolgozott programjuk is. Én szorítok nekik, de az országos lista akkor is túlzás.

 Last but not least marad a Momentum. Eleinte ők zárkóztak el legjobban a bárminemű összefogástól, mert el akartak kerülni mindenféle összemosódási veszélyt, és a 2014-es "bal balsiker" sem támasztotta alá a választók szavazatának algebrai összegzésének hipotézisét. De MZP után belátták, hogy a lakosság nagy része kormányváltást akar, bármi áron. Ez nem 2014, ez 2018. Nyitottak is a 3 nagyobb blokk irányába, de partnerek nélkül nehéz...

Az MTA matematikusai amúgy kiszámolták, hogy ha valaki tényleg csak a Fidesz ellen akar szavazni, hogyan szavazzon: / https://qubit.hu/2018/03/28/egy-magyar-matematikus-kiszamolta-mennyit-er-a-szavazatod-a-valasztason / Listán a Momentumra, egyéniben a helyi legerősebb jelöltre! Tegyünk így!

Képtalálat a következőre: „momentum mozgalom”

Kellemes húsvétot!

Aztán kellemes kormányváltást! :)

 

Civil vagy Cirill?

Mi történik, ha aláírom a népszavazási kezdeményezést, és mi van, ha nem?

Kedves Olvasó!

A Momentum Mozgalom több népszavazási kezdeményezését elkaszálta a Nemzeti Választási Bizottság (valószínűleg tanulva a NOlimpia sikeres kormányellenes retorikája miatt), de a Kúria végül is a "Civil törvény" megnépszavaztatásáról szóló kezdeményezést átengedte.

(A törvény szövege:
https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1700076.TV×hift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT)

November 20. és március 20. között kell összegyűlnie a 200000 aláírásnak. De kell-e ez nekünk?

Elindult az elnyomó Orbán-kormány elleni aláírásgyűjtés

Aki szeretné megismerni a törvény értelmét (a Momentum szemszögéből), nézze meg ezt a két videót, elég jól tisztázza a helyzetet és 10 perc videózással meg lehet spórolni több órányi kutatómunkát, már ha valakit komolyan érdekel - mint engem, aki azért jópár órát rászántam.

https://www.youtube.com/watch?v=CLB_fJGwkNQ

https://www.youtube.com/watch?v=y4A6aCNdKs8&t=8s

Az emberek nagy többsége nem találkozik közvetlenül civil szervezetek munkájával, a "külföldről támogatott civil szervezetként" működő egyesületek pedig még kevesebben vannak; ezért nehéz is elmagyarázni, hogy miért baj, hogy van egy ilyen törvény.

Igazság szerint anyagi kárt nem szenvednek a törvénytől. És a kormánynak sem lesz jobb tőle. Miért ragaszkodnak akkor ennyire egy ilyen semmitmondónak tűnő törvényhez, amely ellen tízezres tüntetés, és alkotmánybírósági feljelentés is történt?

Putyin Oroszországában is pont egy ilyen kis törvénnyel indult a dolog. Aztán ügynökké nyilvánították őket és ellehetetlenítették a működésüket. Abban az országban, ahol mára teljesen látszatdemokrácia alakult ki, ahol Putyin a hatalma megszilárdítása érdekében lehetséges, hogy többszáz honfitársát gyilkoltatta meg (https://tldr.444.hu/2017/02/01/putyint-az-oroszok-2-szazaleka-akarta-elnoknek-aztan-felrobbantak-a-lakohazak-es-megvaltozott-az-orszag), de az orosz propagandamédia nyomása miatt az emberekhez nem jutnak el ilyen információk.

Célpontban azok a szervezetek lehetnek főleg, akik a kormány munkáját kritizálhatják. Például a Helsinki Bizottság, amelyik a magyar bíróságon bizonyította be, hogy a Nemzeti Konzultáció 5. pontja hamis (és a kormánynak meg is tiltották ennek a pontnak a további híresztelését. Forrás: https://24.hu/belfold/2017/12/08/betiltotta-a-birosag-a-nemzeti-konzultacio-otodik-pontjat/). 

Korábban, amíg a Fidesz ellenzékben volt, a kormány túlkapásainak felderítése nem zavarta a Fideszt, sőt. De kormányon már úgy hiányzik nekik a kontroll, mint a hátviszketés. És rátértek a putyini útra...

A civil szervezetek nyilvánosan nem támogatják a Momentum javaslatát, ami teljesen érthető, mert a Momentum egy párt, és a civil szervezeteknek nem szabad pártokkal lepaktálniuk. 

Ennek ellenére, Momentum-szimpatizálástól függetlenül fontos, hogy ne hagyjuk a kormányt fék nélkül és ne gondoljuk, hogy a külföldi pénz Magyarországra áramlása mindenképpen rossz dolog: a jogsegély, az ételosztás, a kóbor állatok befogadása és ellátása olyan fontos tevékenység, amire a magyar költségvetésből sokszor egyszerűen nem jut. 

Pécsett megtörtént amúgy a törvényből következő első túlkapás: egy Soros Györgyhöz köthető támogatás elfogadása miatt a pécsi közgyűlés közleményt adott ki, hogy ne biztosítsanak helyet Az emberség erejével alapítványnak a város polgárai. Ezek után a helyi Fidelitas az alapítvány ételosztásán fidelitasos bejgliket osztogatott, és a dél-dunántúli régiós igazgatójuk azt nyilatkozta, hogy 
"– Mi biztatjuk őket arra, hogy fogadják el az ételt, de át kell gondolni mindenkinek, hogyha elfogadják ezt az ebédet, ezt a gulyást, akkor mi lesz majd a következő kérés ettől a szervezettől, Soros György szervezetétől. Ki tudja, hogy a következő kérés nem az lesz-e, hogy fogadjanak be migránsokat vagy szavazzák meg azt, hogy Magyarországon betelepíthessék korlát nélkül a bevándorlókat." (pecsma.hu)

Paranoia a köbön.

(Cikkek: https://index.hu/belfold/2017/12/08/pecs_soros_ingatlan_berbeaadas/ https://index.hu/belfold/2017/12/16/fidelitas_bejglit_vitt_az_emberseg_erejevelnek/)

¿Mit gondoltok a törvényről? ¿A népszavazásról?

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok addig is mindenkinek!

NFR

A Nemzeti Félelem Rendszere

Kedves Olvasó!

A blog indulása óta próbáltam rájönni, hogy egy Fidesz-szavazó számára mi is olyan kívánatos a kormánypártban (incl. KDNP...). És arra jutottam, hogy a nagy többség egyszerűen Fidesz-hívő, amit valószínűleg még a polgári körök idején sikerült ennyire mélyen beleverni az emberek fejébe. Másik nagy csoport a migránsellenes nemzetvédőké (és idesorolnám azokat is, akik a kormánypárti média befolyása alatt állnak), akik a kormány retorikájára fogékonyak és inkább elhiszik, hogy az EU nagyobb veszélyt jelent a magyar függetlenségre, mint Oroszország. Vannak még a zsírosbödön mellett ülők, a felső 10%, akik nagyon jól jártak az adórendszerrel; az alsó 10% pedig egy zsák fáért szívesen beül az utaztatófurgonba, még ha olvasni nem is nagyon tud, megmondják neki, mire ixeljen. Mások, bár nem szeretik a kormány intézkedéseit, nem látnak alternatívát, a többi pártot életképtelennek tartják. És vannak, akik félnek, mert szerintük már kiépült a totális diktatúra, és, mint Rákosi idején, ha nem tapsolnak, eljönnek értük és kisemmizik őket...

És erről az utolsó csoportról szeretnék megosztani egy személyes történetet:

A blog indulása után már, elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy mivel engem is nagyon érdekel a politika, akár aktív résztvevőként is beszállnék. Talán azon nem lepődik meg senki, hogy nem a Fidesz érdekelt elsősorban. És nem is a KDNP. Aztán csatlakoztam is támogatóként az egyik formációhoz, amelyik szimpatikusnak tűnt, és a hónapok során az is maradt. Aztán egyszer csak felmerült, hogy az országgyűlési választásokon egyéni választókerületi indulóként akár még szóba is jöhetnék. Amit aztán a családdal meg is akartam beszélni. No de...

Teljes, kétségbeesett ellenállásba ütköztem. És nem ideológiai okokból.

A nagymamám teljesen kiborult, hogy (főleg az adott körzet erősen jobboldali mivoltja miatt) olyan emberek szavazataiért szállnék harcba, akiknél esélyem sincs, és csak leégetném magam, és a rossz eredményem miatt örökké búcsút inthetek a politikai karriernek. A felmenőim között pedig találnának párttagot is...

Édesanyám ennél sokkal szerteágazóbb magyarázattal támasztotta alá a félelmeit. Szerinte, mivel állami finanszírozott hallgató vagyok, rögtön búcsút inthetnék a diplomának, ahogy a testvéreim is a későbbiekben, és az állami szférában dolgozó édesapámat is csak kirúgatnám, "mert ezek a szemét g*cik" mindent tudnak, és ha valaki fel meri venni velük a kesztyűt, azt azonnal megsemmisítik. Minden vezető pozícióban az amúgy szakmához nem értő, de hű spicliik ülnek, és a renitensek életét egy tollhúzással meg tudják keseríteni. A jelenlegi ellenzék is kap részesedést, azért bénáznak ennyit (egy Dávid Ibolya-nyilatkozatot emlegettek ezzel kapcsolatban, de nem találtam meg, ha valaki tud linket küldeni, megköszönném), tehát a rendszer egy rakás szaru, és nem lehet mit tenni, csak lejáratnám magam és egy életre földönfutó lennék. Meg az egész családom.

¿Ez mennyire lehet reális félelem?

¿Egy jelöltség miatt tényleg eltiporna az atommeghajtású kormánygépezet?

¿És ha igen, ez normális itt, Európában, a XXI. században?

Képtalálat a következőre: „orbán viktor foci”

Párhuzamos György

„Van egy párhuzamos univerzum valahol egy másik dimenzióban, de mi egy sorosban élünk.” /Németh Szilárd/

Nem, nem idéztem Németh Szilárdtól. Mielőtt beperelne.

De érdekelne a Fidesz-szavazók véleménye a kormánykommunikáció ezen szegmenséről.

„Ezen” azt értem, hogy

  1. Soros György konkrétan a Sátán, aki el akarja pusztítani Európát.
    Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy az egyik konzultációs országjárásos beszélgetésen volt szerencsém jelen lenni, és egy idős hölgy levezette, hogy Soros György és a zsidó háttérhatalom megfogadta, hogy az antiszemitizmusért Németországot 2045-ig (1945+100 év) elpusztítják. És emiatt hígítják a német és az európai lakosságot menekültekkel.
    A kormány szerint csak a pusztulás iránti vágya hajtja, és csak Orbán Viktor képes felvenni vele a kesztyűt.
    Miközben nekem inkább úgy tűnik, hogy gazdasági megfontolásból, a demográfiai krach elkerülése végett támogatná a migránsok beengedését és felkészítését. Nyilván én sem akarok egy gazdasági ütemterv része lenni, de azért túldimenzionálni sem kéne az ördögiségét.

  2. Soros György nagyon sok pénzzel és szellemi tőkével támogatta a Fideszt a megalakulása idejében, a rendszerváltást, mert ehhez nyilván anyagi érdekek is fűzték: kellettek neki a szabad piacok. De már akkor is egy elfogadó, egyenlő, szabad társadalmat ígérő formáció mellett tette le a voksát (az MSZP-vel is üzletelhetett volna, talán még könnyebben is ment volna).
    Mert a Fidesz egy liberális párt volt, ami az egyenlőséget, a szólásszabadságot hirdette, és rengeteg olyan felszólalásuk van, amit mintha a mostani énjeikkel szemben emeltek volna. És erre vevő volt az ország, lett volna jövőjük ezen a vonalon is, ha nem paktáltak le az MDF-fel székházügyben.
    De a Fidesz inkább a hatalmat akarta, mint az elveket, és amikor megérezte az MDF gyengülését a jobboldalon, áttáncolt, szembeköpve a korábbi elképzeléseiket.
    Soros György továbbra is ugyanazokat az elveket támogatja, mint 1990-ben. Ugyanazokat. A Fidesz, a Fidesz meg nem. Tehát amikor arról papolnak, hogy ’90-ben Soros még a jó ügyet képviselte, ma meg már nem… Soros ugyanazt képviseli; a Fidesz fordított köpönyeget.
    Orbán Sorosról és az alkotmányozásról 50 mp-ben: https://www.youtube.com/watch?v=4Zw4_fxdhoQ 
  3. Soros György olyan civil szervezeteket, pártokat és Európai Uniókat pénzel, amiknek az életcélja a Fidesz ellehetetlenítése. Pont. Szegény Fidesz.
    Civil szervek: konkrétan tudjuk, hogy ki honnan mennyit kap, mert elérhető az ilyen szervezetek anyagi elszámolása. Tényleg vannak akik Sorostól kapnak pénzt a működésükhöz: ezek általában bajba jutott embereknek nyújtanak szakmai vagy jogi segélyt. Nincs kormánnyal szembeni lejárató plakátkampány, nincs tüntető tömegek utaztatása repülővel (te jó ég, belegondoltatok ebbe? repülővel mennyibe kerülne tüntetőket utaztatni utolsó pillanatban?). Ez fordítva nem mondható el a CÖF-ről…
    Pártok: a Fidesz nagyon büszkén fogadta el a pénzt a Soros-alapítványtól. Ma már ez nemzetellenes vétek lenne, holott a pénz ugyanazt a célt szolgálja, egy tiszta államapparátust, meg szabad médiát meg… amit már háromszor felsoroltam. Nem nemzetellenes, Fidesz-ellenes, és ami Fidesz-ellenes, az ki lett kiáltva nemzetellenesnek is. És ez nem jó így… Az, hogy kiket pénzel, meg csak olyan bizonyítékokon áll a kormány kommunikációja szerint, hogy pl. Soros Brüsszelbe ment és Botka is Brüsszelbe ment, akkor nagy spancik lehetnek (Soros, Botka és Brüsszel egyszerre, szerintem maga a Fidesz-KDNP pornó).
    Képtalálat a következőre: „soros botka”
    Az ábrán az a két milliárdos, aki a Fideszt bizonyíthatóan támogatta pénzzel. Ehh...

    EU: Soros György lehet akármilyen gazdag, nehogy valaki bemesélje nekem, hogy az EU apparátusait is meg tudta kenni, csak hogy kigolyózza az Orbán-kormányt! A Fidesz kommunikációja szembement az EU-s normákkal, és ezt szankcionálják. A Fidesz meg hárít.

  4. Soros György Budapest díszpolgára, a fia pedig ugyancsak maga a Sátán, mert gazdag és költi a pénzét. Irigykednek? Nem értem. Annyira össze-vissza megy a propagandás hírfolyam, hogy kifolyik az agyam a fülemen.

¿Tényleg érdemes a Fidesz-KDNP-re szavazni megint?

¿Tényleg nem zavar senkit, hogy kimossák az agyukat?

Azért valaminek el kell érnie a Fidesz-misztériumba besüppedt Orbán-hívők ingerküszöbét. Nem?

I’m gay to be proud

Avagy: Mindenki menjen a maga Pride-jára

Aki valaha egy kicsit is beleolvasott a blogba, az rájöhetett, hogy én is a buzilobbi képviselője vagyok, ergo itt az ideje, hogy egy kicsit ajnározzam a Pride-ot.

pride-krisztian.png

Nem fogom.

Szerintem a lakosság nagy része elviselhetné egy nap az évben, hogy a lakosság kisebb része hadd vonuljon végig felszabadultan az Andrássy úton, és akkor az aggódó szülők is kivételesen egyszer nem ide hozzák a gyerekeiket délután 3 és 6 között.

Ugyanakkor azt is megértem, hogy hiányos bőröltözékben, szájterpesztővel, pórázon négykézláb vonuló szexrabszolgákat egy helybéli sem szeretne látni az erkélyéről lenézve a délutáni szieszta alatt.

2012-ben kishazánk volt a házigazdája a Eurogames-nek, ami tulajdonképpen a meleg olimpia. Ezzel együtt sok más kulturális és szórakoztató program is elérhető volt a témával kapcsolatban, de ezt egy kibérelt sportpálya területén tették elérhetővé, vagyis csak az látta, akit érdekelt és odament. Ez is lehetne egy követendő példa. (Azért megemlíteném azt az apróságot, hogy a szélsőjobbosok miatt a helyszínt csak napokkal az esemény előtt merték kihirdetni, és több szervezőt is életveszélyesen megfenyegettek, egy zártkörű esemény miatt… amit konkrétan a „NÉGY FAL KÖZÖTT” csináltak… shame on all of you…)

A kirívó szélsőségeket megzabolázva azonban szerintem is van értelme a Pride-nak, mert egy történelmi emberi jogi akciónak adózunk vele tisztelettel. Akinek nem tetszik, tényleg foglalja el magát addig mással, amit a szélsőbb jobboldali érzelműek könnyűszerrel meg is tehetnek, hiszen

2017. VI. 8-án, a Pride napján Vecsésen a Jobbiknál is Jobbikabb, a Legjobbik tart alakuló-megemlékezés-ülés-gyűlés-eseményt az Identitesz, a Betyársereg és Érpatak polgármestere. Tehát aki velük ért egyet és kiemelt társadalmi problémának tartja, hogy Pápai Joci egy telefonos szavazás révén képviselhette Magyarországot az Eurovízión, MENJEN ODA! És ne a Pride-on hőzöngjön.

Idén szerették volna kordon nélkül megtartani a vonulást, de úgy tűnik, ez nem fog összejönni az ellentüntetők miatt. Szerintem durván meglepődne mindenki, ha az identiteszes dzsemborit liberális tüntetők miatt kilométeres kordonok közé kéne szorítani.

Én inkább nem megyek aznap Vecsésre, és hagyom, hogy csinálják, amit akarnak, még ha nekem nem is tetszenek az ügyeik; cserébe hagyják nekem (és ne egy kordonnak) nyugodtan eldönteni, hogy hol csatlakozom a Pride-vonuláshoz, ha idén először mégis kimennék.

Egy kis empátiát!

U.I.: Elnézést kérek a túlzott skatulyázásért, nyilván nem minden Pride ellenes tüntető lesz automatikusan szélsőjobboldali, és hogy köztük is több irányzat él, amiket most teljesen összemostam. De mindenképpen nagyon sok helyzetkomikumot érzetem abban, hogy pont ez a két esemény, az alfa és az ómega egy napra került.

A teljesen független kormánypárti sajtó

A töltelékszavak ereje

A mostani bejegyzésben a kormánypárti média kétarcúságát szeretném bemutatni.

Az első példában egy "JOBBOS" és egy "BALOS" hír bemutatása következik ugyanazon az oldalon (a kormánypropagandáén); a másikban ugyanaz a - nem magyar - hír "JOBBOS" és "BALOS" körítéssel. Indzsoj.

1. A) Pártunk és kormányunk vezetője nagyon büszke a teljes nemzetet egységesen belengő összetartásra, amit a Fidesz(-KDNP) és külön kiemelten az ő személyes szeretete és népszerűsége tükröz: a teljes népesség 44%-ának támogatása a kormánypárti Magyar Idők szerint is tetemes és fantasztikus.

magyaridok.png

1. B) Egy másik kormánypárti lapra, az Origóra tévedve a frissen megválasztott francia elnök, Emmanuel Macron népszerűségéről találhatunk cikket. A Fidesz(-KDNP) alig burkoltan a Putyin pénzelte, EU-szkeptikus, kicsit szélsőségesen jobboldali, a saját apját is eltaposó Marine Le Pent támogatta, így nyilván kicsit kritikusabb hangnemben kommunikál a végül győztesen kikerülő vetélytársról. 45%. Ennyi a népszerűségi indexe az elnöknek, ami a Fidesz(-KDNP) propaganda szerint édeskevés.

origomacron.png

Nem teljesen ugyanaz a kérdésfeltétel, de összevethető eredményekről beszélünk. Ergo 44% > 45%. Pont.

2. A) A kormány ugye most utálja az EU-t. Eddig a migránsok voltak a főellenség, most az EU a Soros. (höhö) Ennek megfelelően úgy csinálunk, mintha minden, ami az EU-nak rossz, az nekünk jó, vagyis mindenkinek szurkolunk, aki az EU, illetve az EU értékrendje ellen készül valamire (pl. Putyin, Trump, Le Pen, THERESA MAY).
Ó, igen, Theresa, hogy az EU-val szemben keményebb tárgyalópartnerként ülhessen le a Brexit kapcsán (és mert kapzsimód be akarta betonozni magát), előrehozott választásokat rendeztetett, amit az Origo szerint magabiztosan meg is nyert.

theresamay.png

2. B) Arról nem esik szó, hogy Theresa mennyire elszámította magát, és hogy egy fix többséget dobott el, most meg koalícióban egyensúlyozhat. Erről az Indexen lehet olvasni.

theresajune.png

A kormánypropaganda csak az EU-ellenességet emeli ki, mert most ez az érdeke.

¿HEXIT?

Pedig valójában Theresa May Not Be Happy...

 theresasummer.png

 

Vers a verskedvelő Fidesz-szavazókhoz

Kedves Fidesz-szavazók! Ti többsége e földnek!

Kiknek a hite többszöröse mindenkiének.

Kik imádattal gondolnak mindig a Viktorra,

Vasárnap ebédnél Magyar Időket lapozva.

 

Ti, kik a városok márványvilláit lakjátok,

És az egykulcsos adóra teszitek lájkotok.

Ti, akik a faluban még nem is láttatok mást,

Mint M1-en, TV2-n lövöldöző migránst.

 

Ti, akik annyira keresztényhitűek vagytok,

Hogy a pápa korrekcióért járul hozzátok.

Ti, akik szerint százmilliárd elsikkasztott pénz,

Nem nagy ár egy rozsdás-penészes műtőasztalért.

 

Ti, kiknek az öt gyereke olyan rosszul tanul,

Hogy egyetem helyett mind a szakközépben ronyul.

És emiatt az országból el sem akar menni,

Hisz’ itt a minimumon is jól meg lehet lenni.

 

Ti, akik szerint az Unió az ellenségünk,

Mert a pénz mellé normákat is küldözget nekünk,

És a gazdaságunk mostani növekedése

Nem Európától függne a legkevésbé se.

 

Ti, akik nem szeretitek, hogyha megkérdeznek,

Hogy 3000 milliárdok mire menjenek;

Kiknek tök mindegy egy veszteséges olimpia,

Egy orosz reaktor vagy a főváros metrója!

 

Ti, kik imádjátok szagolni Putyin s*ggszagát,

Mert nem elég, mit kapunk a gázvezetéken át!

És nem féltek önkénybe sodorni az országot,

Csak hogy Viktorék kapjanak még pár milliárdot!!

 

És alkotmánybíróság…

Meg választási rendszer…

Huh, huh…

De hallottátok ti is, gondolom kilencvenkilencszer.

Átgondoltam érveiteket, amik a blogra lettek írva,

De máig nem értem, miért szavaz bárki a Viktorra…

Szapuljuk az ellenzéket!

Éljen a Fidesz! Vesszen a többi!

Hiánypótló MSZP-szidalmazás, és kritika a többi ellenzéki pártról is.

A pártok neve mellett a 2017 április-májusban a teljes népességben mért népszerűségük átlaga látható (Iránytű, Medián, Nézőpont, Závecz, Tárki, Publicus, Republikon, Századvég).

MSZP: 10,6%

Az utolsó párt, amelyik valaha előzte a Fideszt (2006-ban, már 11 éve), de most vörös hónak kéne esnie, hogy ezt a bravúrt ismételje. A Gyurcsány-kormányok a magyar gazdaságot meglehetősen elgyepálták, így amikor jött a 2008-as válság, minket még felkészületlenebbül ért, mint az EU nagy részét és letarolta az országot. Annyira, hogy hitelinfúzióra kényszerültünk a csőd elől. A népszerűségi szabadesést a Bajnai-féle szakértői kormány sem tudta tompítani.

Ellenzékben, a csúfos bukás után (amiről már a Mikrofonpróba 1-2 bejegyzésben is szó esett) úgy viselkedtek, mint egy összezavarodott csőcselék, 2014-re két jelentősebb darab is kiszakadt a pártból, amire már csak az Isten tudja, ki szavaz. Mesterházy mesterkedései édeskevésnek bizonyultak, hiába volt az Összefosás, az EP választáson már a DK is majdnem megverte őket. Három év vegetálás után most elővették az utolsó (helyi szinten) sikeres politikusukat, Botka Lászlót, akit a Publicus áprilisban népszerűbbnek mért, mint Orbán Viktort (44-42). A gazdagok biztosan nem fogják szeretni a programját.

DK: 3,9%

Gyurcsány Ferenc, miután szétzúzta az MSZP-t, kivált és új pártot alapított. Olyan fanatikus rajongói vannak, mint Orbánnak, csak (szerencsére?) kevesebben. Valahogy sikerül a bejutási küszöb felett lebegniük, és emiatt úgy érzik, mindenbe bele kell szólniuk. Megy az osztozkodás, hogy a baloldal menjen együtt, de Gyurcsánnyal senki sem akar együtt, mert 79% az elutasítottsága. Menjen végre nyugdíjba! Kétszer volt miniszterelnök, mit akar még? A többi DK-s meg osztozkodjon az MSZP-vel, csináljanak egy DSZP-t, és éljenek boldogan!

Együtt: 1%

Ezt is egy ex-MSZP-s miniszterelnök alapította (jó, nem volt párttag, értem…), aki megígérte 2010-ben, hogy többet a parlament felé sem néz. 2012-ben három civilszervezetből mégis összegyúrta az Együtt 2014-et, és az euforikus hangulatban 12% támogatottsága is volt. Ami aztán drasztikusan lezuhant. A választások után Bajnai, az egyetlen ismert politikus és húzóember le is köszönt, azóta a pártnak hiába van jó programja, senki sem tud róla. Együtt 2014. Egyedül 2018.

LMP: 3,3%

Az LMP szép reményekkel indult 2009-ben, amiket nem igazán teljesített be. Eleve zavaró volt az alapszabályukban, hogy „örök ellenzék” akarnak lenni, és soha senkivel nem barátkoznak. A pártszakadáskor csak azt tudták bebizonyítani, hogy Nem Lehet Más a Politika. Schiffer kilépése után az is csoda, hogy még köztudatban maradtak (Szél Bernadettnek elég jó beszédei voltak, azért az meg kell hagyni). Ugyancsak jó program, de gyenge kommunikáció, szerintem senki sem tudná őket elképzelni kormányon, mert olyan kis… aranyosak, de ennyi.

Párbeszéd: 0,3%

Az LMP baloldali összeborulásra hajlamosabb tagjai a közgyűlés határozata ellenére össze akartak borulni és így kettészedték az LMP-t. Nem jött be nekik. Karácsony Gergely az egyik legáltalánosabban elfogadott politikus, de hiába miniszterelnök-jelölt, tényleg elég mini. Semmi esélye. Pedig egy jó program és egy közszimpatikus miniszterelnök-jelölt állítólag nem rossz, ha van.

Az Együtt, az LMP és a Párbeszéd tulajdonképpen ugyanazt akarják, csak képtelenek a PÁRBESZÉDRE, hogy EGYÜTT megmutassák, hogy LEHET MÁS A POLITIKA. Srácok, come on! #LegyenKarácsony :P

Jobbik: 11,8%

A NÉPPÁRT. A Jobbik, most valami olyat produkál, amire nincsenek… nem hogy szavak, de hangok sem. Elindult egy radikális, antiszemita, revizionista irányban. Nem jó, de oké, vannak ilyenek. De most olyan arculatváltás történt, mintha az új arccal új agyat is kapott volna a párt. Vagyis egyáltalán kapott volna agyat. EU-párti, pirospulcsibankiskutyátsimogatós párt lett belőle, amit szerintem nálam nehezebben csak az eddigi szavazóik gyomra vesz be. Szerintem senki sem fog rájuk szavazni, csak mert most olyan cukik; de sok szavazót veszíthetnek azzal, hogy az elmúlt hetekben nem zártak ki egyetlen zsidót sem a pártból. Én örülnék a legjobban, ha ez a középre tolódás egy társadalmi tendencia lenne, és a párt csak a szavazói igényeket követi, de ezt sajnos a jelen migráncsos helyzetben kétlem. Úgyhogy inkább

  1. Vona Gábor öregszik, és már sokkal nagyapósabban áll a dolgokhoz
  2. A Fidesz annyira szélsőséges lett, hogy már jobbra nem lehetett tőle ellépni
  3. Ami pénzt Putyin eddig a Jobbikba tolt az EU bomlasztásáért, azt már a Fidesz kapja

De jó nekünk!

Liberálisok: 0,4%

Ha bárki, valaha, egyszer még „ÚJ SZDSZ”-ezni akar, megsúgom: ez az!

Momentum: 1,5%

Berobbantak az Olimpia ellenes mozgalommal, és össze is gyűjtötték a népszavazás kiírásához szükséges mennyiségű aláírást, megfosztva ezzel az országot az olimpiarendezés álmától (és egy 3000 milliárdos soha meg nem térülő projekttől). Egyesek szerint a Fidesz találta ki őket, hogy tovább gyengítse a baloldalt, de ezt most már erősen kétlem, mert arányaiban nem sok baloldali szavazót vittek el, ellenben talán a legerősebb kritikákat ők fogalmazzák meg a kormánnyal szemben. Még ha néha túl is lőnek a célon. (Ez az origós betörés biztos nagy reklámot hozott.) Ez a mindenkit elutasító különutas politika az LMP-nek nem jött be, majd meglátjuk, a Momentummal mi lesz, egyelőre elég erőteljesen ível a pályájuk felfelé.

MKKP: 0,7%

A Facebook-ismerőseim között toronymagasan a legnépszerűbb a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, de kétlem, hogy sokan szavaznának rájuk. Nagyon jó, szellemes a kormányellenes kampányuk, de nem lehet őket komolyan venni. (Mintha a többieket igen – a szerk.) Még azt sem tudom, hogy komolyan komolyan kéne-e venni őket, de szerintem ők sem.

Kamupártok: 0,01%

A Kormány kedvenc kispártjai, akik némi 100 millióért cserébe szívesen alakulnak a tényleges ellenzéki pártokéval hasonló néven, hogy azt a 0,01% esélyt is elvegyék tőlük. Szégyen, de ma az ellenzéki pártokat szapuljuk…

 

¿Te kire szavaznál/Ön kire szavazna?

 

Az "egyéb/nem tudja/nem szavaz" kategória levonása után kapott átlagértékek (~valószínűsíthető választási eredmény).

Forrás: kozvelemenykutatok.hu

Megállítottam Brüsszelt

Fidesz-országjáráson voltam :)

Mint már említettem, igyekszem nem csak a baloldali médiából értesülni a világ, az EU és Magyarország történéseiről. És mi sem lehetne a legnyilvánvalóbban közvetlen hírforrás, mint elmenni egy konzultációra a konzultációról. A héten végre az én választókerületem is sorra került.

Nem fütyörészni vagy rendbontani mentem, olyannyira nem akartam zavarni, hogy még pogácsát sem vettem. Fényképet is csak azután mertem csinálni, hogy láttam, hogy mások is kattintgatnak a sajtón kívül is. (Máskülönben a barátaim nem hinnék el, hogy ott voltam :D) Illetve, bizonyíthatnám a jelenléti ívvel, amire ugyan akármit írhattam volna, de szigorúan vették. Olyannyira, hogy amikor az adatfelvevő bácsi megengedően hagyott továbbmenni a pontos címem leírása nélkül, egy szervező rám talált, amikor már beültem, és visszatessékelt. Amúgy mindenki nagyon udvarias és kedves volt. Aranyos kis öregek voltak döntően, kimondottan jó hangulatban telt az ívönt. Voltam már ellenzéki programokon, nagyjából ugyanilyen struktúrájú viccelődéssel teltek azok is, csak ugye más nevekkel.

Hanem mégsem dobtam hanyatt magam az előadástól. A korábbi bejegyzésekhez írt hozzászólásaitok/ hozzászólásaik sokkal jobban elgondolkodtattak a Fidesz értékéről és eredményeiről, mint amit itt hallottam. Írtatok/írtak, utánanéztem, és láttam, hogy az Orbán-kormányok is értek el gazdasági sikereket, és több paraméterben is jobbak voltak a szocialista-szadeszes kormányoknál. (De összességében azért nem győztek meg... és a szocik sem...) Itt viszont csak az EU-szidalmazás és a Soros-anyázás ment, nagyon béna érvekkel, amik egy kicsit sem győztek meg, mert csípőből cáfolni tudtam (volna, ha nem lapultam volna, mint Orbán az EP-ben). Kezdve onnan, hogy az EU szerveit úgy kezelték, mintha nem lenne arányos reprezentációnk, és nem lenne beleszólásunk a döntésekbe; folytatva azzal, hogy pontos számokat csak olyan érveknél dobtak fel a táblára, ami illett a migráns-ijesztegetésbe, ahol nem támasztotta alá az érveiket, csak ködösen; addig, hogy elfelejtették, hogy Orbán Viktor is Soros-ösztöndíjas volt. De mindenki lelkesen és együttérzően tapsolt.
/ https://www.youtube.com/watch?v=4Zw4_fxdhoQ /

De ez is megvolt. Annyi kérdésem lenne, hogy

¿Mi az értelme ezeknek a szeánszoknak, ha úgyis csak a saját szavazóbázis megy el, és nem fognak meggyőzni senki mást, mert nem mondanak semmi érdemlegeset vagy újat?

 Ki volt még ilyenen? Valamit rosszul csináltam? :D

tusszent.png

(az eredeti plakátmásolat forrása a Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

Melegen ajánlom

A melegházasság, a KDNP, a buzilobbi és az IKSZ bemennek egy kocsmába…

Most egy olyan hangyabolyt szeretnék megpiszkálni, amely személyesen is érint, és amiben {a polgári keresztény kormánypártok + a radikális ellenzék} és {a liberálisabb baloldali ellenzék} véleménye elég élesen elkülönül egymástól.

Több kommentben is olvastam, hogy a Fidesz-KDNP kormány egyik dicsősége, hogy nem hagyja a melegeket házasodni, és ez mennyire jó. De miért jó? Miért jó ez azoknak, akik nem melegek?

Különböző tudományos felmérések szerint a lakosság 4-10%-a homoszexuális. (Az USA-ban hivatalosan a férfiak 2,8, a nők 1,4%-a vallotta magát hivatalosan homo- vagy biszexuálisnak, de sokan nem vallják be.) Persze nem találkozunk ennyi nyíltan meleg emberrel az utcán, mert nagy részük titkolja, elfojtja, nem vesz róla tudomást, és megpróbál „normális” életet élni. Az, hogy a számuk mégis érezhetően emelkedett az elmúlt 20 évben, az nem a „buzilobbi” és a „divat” miatt történt,

HANEM egyszerűen a jóléti társadalmakban általánosan megjelenő liberálisabb, elnézőbb társadalmi szemlélet miatt. Ha a lakosság biztonságban, megfelelő anyagi körülmények között él, visszaszorul a radikalizmus és a „valamiben más” csoportok üldözése. Korábban a más vallásúakat, vagy éppen a balkezeseket is térítették. Ma már senkinek eszébe sem jutna ilyen hülyeség. És lassan a homoszexualitás is elfogadottá vált a fejlett társadalmakban. (Újra, mert az ókor nagy fejlett jóléti társadalmaiban, Hellászban vagy a Római Birodalomban sem volt probléma. Ez a zsidó kultúra sajátsága volt, ahonnan mi és az iszlám is átvettük.) Nálunk is nagy előrelépések történtek, hiszen 1961 óta nem büntetik, 2009 óta pedig az egynemű párok élettársi kapcsolatot is bejegyeztethetnek. Mindeközben Szaúd-Arábiában a mai napig kivégzik, akiről kiderül, hogy homoszexuális. Az ottani társadalom elmaradottságát emellett a nőkkel való bánásmód színvonalával lehet jellemezni…

¿Mi a baj az azonos nemű párok házasságával?

Ami változna a mostani jogálláshoz képest, hogy felvehetnék egymás nevét. Na, bumm.

Örökölhetnének egymástól. Ezt az EU egységesíteni akarta, de Magyarország és Lengyelország megvétózta. Ámen, éljenek a keresztény erkölcsök.

Gyermekvállalás. Azt hiszem ez a nagy falat az egész témakörben. Ez volt az a pont, aminek nekem is nagyon utána kellett néznem. Mennyire árt a gyermek szellemi fejlődésének; mekkora eséllyel lesz homoszexuális, ha a szüleitől ezt a viselkedésmintázatot látja; mennyire közösítik ki a többiek, a társadalom.

Az általam olvasott cikkek szerint nincs káros hatása a gyerek személyiségére, és egy szélesebb látókörű közösségben teljesen be tudnak illeszkedni. Vagyis igazi kárt éppen az olyan társadalmi rétegek okozzák ezeknek a gyerekeknek, akik „meg akarják védeni”.

És mellesleg Magyarországon fogadhatnak örökbe homoszexuálisok, de csak mint egyedülálló szülők (például Terry Black). De azt a pár másik fele nem veheti a nevére. Ettől – véleményem szerint – csak a gyermek lesz kiszolgáltatottabb.

A társadalmi ellenállás és megbélyegzés miatt a lakosságnak ez a 4-10%-a (Magyarországon 400.000-1.000.000 ember) pszichés stressznek sokkal inkább kitett. Magasabb az öngyilkossági ráta, több a depressziós, és ezt a társadalomnak való meg nem felelés okozza.

És egy kis személyes hozzáfűznivalót szeretnék elereszteni itt a végén: Hithű katolikus vagyok, bérmálkoztam, keresztlányom is van, 40 napos nagyböjtöt tartok és néha még templomba is eljutok. Mindig is nagy családot szerettem volna, és amikor rádöbbentem 17-18 évesen, hogy baj van, és nem lehet, én is véget akartam vetni az életemnek. A családom konzervatívságát érzékeltetendő, a nagypapám épp az érettségi ebédemen mondta, mit sem sejtve rólam, hogy a melegeknek nincs létjogosultsága, mert nem segítik a reprodukciót. Elég rosszul esett. Pedig szeretnék gyerekeket továbbra is, szeretnék családot, de nem akarok egy nővel hazugságban élni emiatt. És remélem, egyszer eljut arra a szintre a társadalom, hogy ez lehetséges lesz. Szerintem a népességfogyást is mérsékelné, ha elérhető lenne a béranya-program, és ha egynemű párok együtt fogadhatnának örökbe, az árva gyerekek nagyobb hányada nőhetne fel intézet helyett családban. Szerintem mindenkinek jobb lenne. De várom a hozzászólásokat.

neilpatrick.jpg

Neil Patrick Harris (aka. Barney Stinson) és családja

süti beállítások módosítása