Politikai közvéleménykutatás és eszmecsere

Honfoglalás balról

Honfoglalás balról

A teljesen független kormánypárti sajtó

A töltelékszavak ereje

2017. június 10. - Kék Géza

A mostani bejegyzésben a kormánypárti média kétarcúságát szeretném bemutatni.

Az első példában egy "JOBBOS" és egy "BALOS" hír bemutatása következik ugyanazon az oldalon (a kormánypropagandáén); a másikban ugyanaz a - nem magyar - hír "JOBBOS" és "BALOS" körítéssel. Indzsoj.

1. A) Pártunk és kormányunk vezetője nagyon büszke a teljes nemzetet egységesen belengő összetartásra, amit a Fidesz(-KDNP) és külön kiemelten az ő személyes szeretete és népszerűsége tükröz: a teljes népesség 44%-ának támogatása a kormánypárti Magyar Idők szerint is tetemes és fantasztikus.

magyaridok.png

1. B) Egy másik kormánypárti lapra, az Origóra tévedve a frissen megválasztott francia elnök, Emmanuel Macron népszerűségéről találhatunk cikket. A Fidesz(-KDNP) alig burkoltan a Putyin pénzelte, EU-szkeptikus, kicsit szélsőségesen jobboldali, a saját apját is eltaposó Marine Le Pent támogatta, így nyilván kicsit kritikusabb hangnemben kommunikál a végül győztesen kikerülő vetélytársról. 45%. Ennyi a népszerűségi indexe az elnöknek, ami a Fidesz(-KDNP) propaganda szerint édeskevés.

origomacron.png

Nem teljesen ugyanaz a kérdésfeltétel, de összevethető eredményekről beszélünk. Ergo 44% > 45%. Pont.

2. A) A kormány ugye most utálja az EU-t. Eddig a migránsok voltak a főellenség, most az EU a Soros. (höhö) Ennek megfelelően úgy csinálunk, mintha minden, ami az EU-nak rossz, az nekünk jó, vagyis mindenkinek szurkolunk, aki az EU, illetve az EU értékrendje ellen készül valamire (pl. Putyin, Trump, Le Pen, THERESA MAY).
Ó, igen, Theresa, hogy az EU-val szemben keményebb tárgyalópartnerként ülhessen le a Brexit kapcsán (és mert kapzsimód be akarta betonozni magát), előrehozott választásokat rendeztetett, amit az Origo szerint magabiztosan meg is nyert.

theresamay.png

2. B) Arról nem esik szó, hogy Theresa mennyire elszámította magát, és hogy egy fix többséget dobott el, most meg koalícióban egyensúlyozhat. Erről az Indexen lehet olvasni.

theresajune.png

A kormánypropaganda csak az EU-ellenességet emeli ki, mert most ez az érdeke.

¿HEXIT?

Pedig valójában Theresa May Not Be Happy...

 theresasummer.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://honfoglalasbalrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9912582561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.10. 08:31:21

Két dolgot keversz.

Egy dolog a oártmédia, más dolog egy adott
média irányultsága.

A 444 pl. pártmédia, a ballibek pártmédiája, míg mondjuk a Magyar Narancs független média, mely ballib irányú.

Andalúziai kutya 2017.06.11. 09:49:05

@MaxVal BircaMan HJCD: Sztem butaság amit írsz, de mégis melyik ballib pártnak a médiája szerinted a 444? Konkrétabban annak a szóösszetételnek sincs sok értelme, hogy ballib, olyan mint a rezsiharcos, meg az állítsátok meg Brüsszelt...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.11. 10:04:57

@Andalúziai kutya:

Miért csak pártokban gondolkozol?

A "ballib" szónak komoly értelme van.

putris72 2017.06.11. 10:19:20

Pedig roppant egyszerű a magyarázat!A magyar,, fuggetlen ellenzék,i baloldali,liberális demokratikus média szerint Orbán a legnépszerűtlenebb politikus,és mindenki meg előzi őt!A Macaronról,meg azt mondták,hogy a legnépszerűbb,és legelfogadottabb jelölt!Tehát igazából a baloldali média hazugságát cáfolták meg!Mi itt a gond??Az,hogy kinek lesz van igaza az Franciaországban is hamarosan kiderül!Magyarországon meg 2018-ban!Vajon itthon a 3-ik pofára esést,hogy magyarázzák majd??

apro_marosan_petergabor 2017.06.11. 10:19:51

Most min erőlködik ez a cikk?
Elég sok cikket olvatam kpártinak is nevezett médiában, s volt olyan, amely teljesen korrekten elemezte a Brit választást. Az, hogy milyen újságírói tévedések(helyesírási és fogalmazási hibák sokaságával) vannak a sajtóban, más kérdés. Álatalában ezekért nem kell messze menni, sem ballib sem jobb oldalon. Mert az újságírók hajtva vannak, az ellenőrzés az online sajtón gyenge - általában a sajtó gyenge, tisztelet a kivételnek.
Ráadásula ballib sajtó imád hazudni, csúsztatni(megszokta az 50-es években). Ez persze már más műfaj.

Janossz 2017.06.11. 10:25:46

Jó az a két kép Teca Mamáról a végén.
Jó látni a magabiztos mosolyok leolvadását (talán, mert nem szeretjük, ha a pofánkba röhögnek).

Netuddki. 2017.06.11. 10:26:05

@Andalúziai kutya: Haggyátok már ezt a balfasz bolgár hozzászólásgeneráló bot programot! Látod, most is plusz egy, teljesen felesleges hozzászólást generáltattál vele.

Netuddki. 2017.06.11. 10:27:15

@apro_marosan_petergabor: Ahol fát vágnak ott hullik a forgács is, mi?

miva? 2017.06.11. 11:07:00

@MaxVal BircaMan HJCD: nincs ballib párt. Mikor mész családot irtani? Ahogy ígérted...

Indriq 2017.06.11. 11:07:37

@MaxVal BircaMan HJCD: aha.
Idézek egy mondatot a skizofrénia tüneteből. Teljesen fedi a hozzászólásod.
"Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. "
Mondjuk én nem skizofrénnek tartalak hanem debilnek. De nem vagyok orvos :)

Indriq 2017.06.11. 11:12:46

@apro_marosan_petergabor: szerinted az hazug cikk, ahol elhallgatnak valamit és nem effektív hazudnak?
(Lásd megemlíteni, hogy a toryk helyeket vesztettek.

igazi hős 2017.06.11. 11:38:26

A June poén nagyon szar, de jó. Több érdekesség nem volt a posztban, a kormány azért tartja a sajtót, hogy hazudjon. Ha az olvasókat/nézőket ez zavarná, akkor nem egybites üzenetekkel operálna a Habony-brigád, de amíg működnek, addig mindenütt ezeket a kék plakátokat fogjuk nézni, most épp a kicsi és gyenge minielnök azt üzeni, hogy nem is az. Pedig az.

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.11. 11:49:52

Vagy itt van pl. ez is:

Barack Hussein Obama felolvassa papírból: felgyorsítjuk az ISIS- csapatok kiképzését

www.youtube.com/watch?v=p2NkjNvwuaU

birka menet 2017.06.11. 12:15:28

@Indriq:

ez a Putyin bérenc bulgár birka nem skizofrén, hanem kóros paranoiás beteg, ráadásul egy nagy adag pszicsopatizmussal telítve. Valaha a buzi lobbi vezére volt, miután azonban belépett Putyin nemzetközi dezinformációs internetes troll csapatába, az egész életét másnak állítja be. Ezért aztán kap némi rubelt, ebből a bulgár nyomortelepén meg tud élni, De csak ott.

birka menet 2017.06.11. 12:16:59

@Ahmed H CIA terrorista:

na mi van IQ leszázaléklolt fideszbarma, meghoztad a Kreml mai napra szóló dezinfoirmációs híreit? :))))))

Kármentő 2017.06.11. 12:27:02

Egyre jobb lesz a Simicska média.
De tényleg! :D

Indriq 2017.06.11. 12:49:13

@Kármentő: roppant kreatív hogy mindenhová beírod. Ha nem lenne copy-paste, simán megélhetnél csak ebből. :)

Tökönrúgott Feleségek 2017.06.11. 13:24:41

@apro_marosan_petergabor: "Ráadásula ballib sajtó imád hazudni, csúsztatni(megszokta az 50-es években)" Hááát igen. A Rákosi érában híresen LIBERÁLIS volt a sajtó (érted te ezt szót egyáltalán, vagy csak visszabüfögöd, amit Habonyéktól hallasz?)

2017.06.11. 14:48:23

A gondolkodó embernek nincs szüksége oldalakra, ahol lényegében mindenki azt harsogja, miről hogyan kell vélekedni.

apro_marosan_petergabor 2017.06.12. 08:28:55

@Tökönrúgott Feleségek:
Sajnois jobban, mint gondolnád. Mindössze arra próbáltam célozni, hogy abból a körből kerülki a "liberális" sajtó és értelmiség, akik anno a kummunista(Szabad Nép) sajtót csinálták (leszármazottak, holdudvar, tanítványok stb.). Annyira is toleráns, diktálni, agyat mosni akar.
süti beállítások módosítása